Atlétika
Nagy Marcell
Koronczai Petráék rendkívül szoros mérkőzésen kaptak ki a döntőben Norvégiától.
Nagy volt az elvárás az U20-as lányoknál, hiszen úgy érkeztek el a Norvégia elleni világbajnoki döntőig, hogy eddig egyetlen tétmeccset sem veszítettek el. A lehető legnehezebb ellenfél, Norvégia következett, és a döntő bizonyította, hogy valóban a két legjobb csapat jutott el idáig.
Az első félidő egyértelműen a norvégoké volt, mert a 10. percben már négy góllal is vezettek, ezért Kis Szilárdnak nagyon korán időt kellett kérnie. A szavak hatottak, és szépen fokozatosan jöttek is fel a magyar lányok, a 18. percben utolérték a norvégokat (8–8). A vezetést azonban nem sikerült átvenniük, sőt az ellenfél újra elment hárommal, és bár egy perccel a vége előtt megint sikerült utolérni őket, a szünetre kétgólos előnyt szereztek.
A második játékrészben feljavult a kapusteljesítmény, és újrakezdődött a kapaszkodás a norvégok után. Többször is sikerült egyenlíteni, viszont a vezetést sokáig nem tudtuk átvenni. A 47. percben ismét hárommal mentek az északiak (22–25), és ekkor nehezen látszott, hogy lehet innen nyerni. A magyar válogatott azonban nem adta fel: fogcsikorgatva visszakapaszkodott, sőt az 54. percben már két góllal vezetett (28–26).
Ezekben a percekben Ferenczy Diána lőtt magabiztosan a jobb szélről, és a norvégok rengeteget kapkodtak. Ekkor úgy tűnt, megnyerhetjük a világbajnokságot, a norvégok azonban kirángatták magukat a hullámvölgyből, és fordítottak. Ezt még Farkas Johanna csodás góllal kiegyenlítette (29–29), de az utolsó két perc az ellenfélé volt. Amikor Kajdon Blanka az utolsó percben, egygólos hátrányban a kapufát találta el, már csak minimális esély maradt. De mivel a norvégok fél perccel a vége előtt megint betaláltak, eldőlt a mérkőzés. 29–31
Így a magyar lányok vereséggel búcsúztak a korosztálytól, ugyanakkor az egész világbajnokságon remekül játszottak, és reméljük, hogy a következő években, immár a felnőtt mezőnyben is sok örömet okoznak majd.
Női U20-as világbajnokság, döntő
Norvégia-Magyarország 31-29 (17-15)
Celje, játékvezetők: Paolantoni, Garcia (argentínok).
NORVÉGIA: Fossum, Krogh, Utne (kapusok), Amundsen 6, Andersen, Andersen 7, Eggen 3, Frei, Gald 1, Iversen 2, Loken, Mossestad, Nypan 2, Rohne 2, Sateren 6, Vatne 2. Edző: Tor Johannessen.
MAGYARORSZÁG: Bukovszky, Zsigmond (kapusok), Ballai 1, Besszer 2, Faragó 3, Farkas 4, Ferenczy 5, Juhász, Kajdon 8 (5), Koronczai 1, Kukely 3, Mlinkó, Mérai, Török, Vámos 2, Vártok. Edző: Kiss Szilárd.
Kiállítások: 10, ill. 4 perc.
Hétméteresek: 3/0, ill. 9/5.
Forrás: nemzetisport.hu