Atlétika
Nemes Rita

Kézilabda: vereség a második felkészülési meccsen (GALÉRIA)

Publikálva: 2024.08.02 Frissítve: 2024.08.03 Kézilabda

Ezúttal a Vasas SC csapatával mértünk össze magunkat az alapozás közepén járva.

A felkészülés harmadik hete a Vasas SC elleni edzőmérkőzéssel zárult, amely számunkra a második alkalom volt, hogy megújult csapatunk együtt tudjon gyakorolni. A mérkőzésen a védekezésünk az elejétől fogva nagyon jól működött, az első gólt ellenfelünk a negyedik percben szerezte, melyhez hozzátett Szőke Szonja is, aki a padról érkezve azonnal hétméterest tudott védeni. Támadásban viszont voltak pontatlanságok, több esetben pedig a kapufa sem volt velünk.

Dávid-Azari Fruzsina parádés cunder megoldásával 3-3-nál egyenlítettünk, ezután pedig Christe Dalma avatkozott játékba, ugyanis Oláh Kyra próbálkozását hatástalanította. A 12. percben Dakos Noémi indításgóljával már 6-5-re vezettünk, ám negyedóra elteltével 8-7-nél már a hazaiak kerültek előnybe. A félidő felénél ‒ az előző edzőmeccshez hasonlóan ‒ minden mezőnyjátékos helyett új emberek érkeztek a pályára, 9-8-as piros-kék vezetésről folytathattuk a találkozót.

Az időkérés jót tett a mieinknek, a huszonegyedik percre kettővel sikerült ellépnünk. Sokáig nem lehettünk nyugodtak, hiszen 11-11-nél ismét egyenlő volt az állás, sőt a szünet előtt bő három perccel már a Vasas SC örülhetett a kétgólos fórnak. Kekezovity Anna távoli bombájával, Hadnagy Fanni szemfüles labdalopásával és Fekete Bozsana ziccerével 3-0-s sorozatot tudhattunk magunkénak, így 15-14-re fordítottunk. Az első játékrészt Szőke Szonja hetesvédése zárta le, aki Farkas Johanna időn túli büntetőjét védte ki, így megmaradt számunkra az egygólos vezetés.

16-15-ös vezetésről várhattuk a második félidőt, az előnyt gyorsan sikerült két gólra növelni. Zárkózott vissza a Vasas, de ehhez Kubina Mollinak is volt egy-két szava, rögtön az első labdaérintésével védeni tudott, amit aztán ismételt is. A 44. percben már a közte háromért is támadhattunk, ám nem tudtuk gólra váltani a támadást, amit ellenfelünk kihasznált, 24-24-nél egyenlítettek.

Tizenöt perc után ismét jöttek a friss játékosok, az eredményjelző pedig továbbra is egált mutatott. Az 51. percben fordult a kocka, 29-28-ra átvette az irányítást a hazai csapat, sőt két góllal le is szakítottak minket. A folytatásban is uralta a pályán folyó játékot a Vasas, már négy góllal is vezettek. Elől és hátul is sokat hibáztunk, nem volt esélyünk közelebb zárkózni, 36-31-re elveszítettük a mérkőzést.

Felkészülési mérkőzés

2024. augusztus 02. 17:00, Budapest, Sterbinszky Amália Kézilabdacsarnok

Vasas SC‒MTK Budapest 36-31 (15-16)

Játékvezetők: Hargitai G., Markó G.

Vasas SC: Zsigmond ‒ Domokos 1, Ferenczy 3, Farkas 4, Dombi 2, Szilovics 5, Oláh 4. Csere: Mészáros (kapus), Dubán 3, Nagy 8, Juhász 1, Boldizsár 2, Mihály 3, Szabó.

Vezetőedző: Konkoly Csaba

MTK Budapest: Christe ‒ Ferenczy 1, Dakos 3, Lapos 1, Bujdosó-Gerháth 1, Poczetnyik 4, Tóth M. 1 Csere: Szőke, Kubina (kapus), Bató, Dávid-Azari 6, Andróczki 1, Kekezovity 4, Fekete 3, Tóth A. 2, Hadnagy 4.

Vezetőedző: Vágó Attila

Vágó Attila: ‒ A felkészülés harmadik hetén vagyunk túl, a csúcsterhelés közepén, látszott a csapaton a fásultság. Sokáig nem volt gond a játékkal, de a helyzetek kihasználásával voltak problémáink, sok ziccer maradt ki, ezek pedig megbosszulták magukat. Ahogy az előzőn, ezen az edzőmeccsen is el voltak osztva a játékpercek.

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!