Atlétika
Renner Luca
Szeptember 9-én ‒ 18:00 órától ‒ a DVSC SCHAEFFLER otthonában lépnek pályára kézilabdázóink.
A pályaválasztói jog megcserélése miatt ismét idegenben szerepel Vida Gergő alakulata, ezúttal a tavalyi bronzérmes debreceniekhez látogatunk. Az előző idény egyik legnagyobb bravúrját éppen a DVSC Schaeffler ellen értük el, amikor novemberben a Sterbinszky Amália Kézilabdacsarnokban győztünk, a visszavágón pedig ugyan kikaptunk, de szoros találkozót játszottunk ellenük.
Az első forduló alkalmával a mieink Kisvárdán vendégeskedtek, ahol ugyan harminc perc játékot követően egygólos előnyben voltunk, ám a rosszul sikerült második félidei kezdés megpecsételte a sorsunkat. A hazai együttes átvette az irányítást a mérkőzésen, ahonnan nem volt visszaút, 32-28-as vereséget szenvedtünk.
Pénteki ellenfelünk, velünk ellentétben győzelemmel hangolt, nem is akármilyennel, hiszen tekintélyt parancsoló tízgólos sikert aratott ‒ hazai környezetben ‒ az ALBA Fehérvár KC ellen. Szilágyi Zoltán együtteséhez a nyár folyamán négy meghatározó játékos is csatlakozott.
Hámori Konszuéla és Kácsor Gréta számára nem lehet ismeretlen a debreceni tréner munkássága, hiszen több évet húztak le együtt a váciaknál, most pedig újra együtt dolgozhatnak a trénerrel. Mellettük pedig a fehérváriakról Töpfner Alexandra érkezett jobb szélre, kapus pozícióban pedig az idegenlégiós Gabriel Catherine Joellel erősített a gárda.
Vida Gergő jól ismeri a debreceni légkört, hiszen az ottani utánpótlás akadémiát hagyta el a fővárosi lehetéségért. Vezetőedzőnk mondta el a pénteki meccsel kapcsolatos célkitűzéseit.
‒ Ellenfelünk a tavalyi bajnokság bronzérmese, akik az egyik legtöbb magyar válogatottat adó csapat. Az előző szezonhoz hasonló, jó mérkőzést szeretnénk játszani, ahol megmutathatjuk erényeinket.
K&H Liga női kézilabda-bajnokság, 2. forduló
DVSC SCHAEFFLER–MTK Budapest
2022. szeptember 9. péntek, 18:00, Debrecen, Hódos Imre Sportcsarnok
Játékvezetők: Őri E., Pozdena E.