Atlétika
Szabó Beatrix
A serdülők a Tempo KSE, az ifik a Váci NKSE ellen játszottak.
Vasárnap a sort U18-as csapatunk kezdte, akiknek nem kellett messzire utazni, hiszen a budapesti Tempo KSE gárda vendégei voltak. A találkozót a hazai csapat nagy lendülettel kezdte, mindössze tizenkét perc után 11-4-re vezettek. A következő percekben sikerült közelebb zárkóznunk, Tóth Emma góljával már csak négy volt a lemaradásunk. Újabb fokozatra kapcsoltak vendéglátóink, mellyel a 25. percre kialakult a tízgólos különbség. A félidő előtt már nem sikerült szépítenünk, 24-13-as hátránnyal mentünk szünetre.
A második játékrész első negyedórája hasonlóan zajlott, mint az első, 30-18-nál ráadásul megakadt az állás, percekig nem talált be egyik fél sem a másik kapujába. A nagy gólcsend után mi indultunk meg felfelé, szépen dolgoztunk le a hátrányunk gólról gólra. Nagy dicséret a lányoknak, hiszen közte tizenkettőnél sem adták fel, de sajnos ez a pontszerzésre már nem volt elég, csupán a kozmetikázásra, végül 33-29-re kikaptunk.
LU18 II. osztály nyugat, 11. forduló
Tempo KSE‒MTK Budapest 33-29 (24-13)
Báthori Gábor: – Az idei első (az őszi szezon utolsó) mérkőzését nagyon sok amatőr hibával kezdtük. Sok technikai hiba és rossz döntések sorozata jellemezte a játékunkat, így egy félidőnyi előnyt adtunk a TEMPO-nak. A szünetben tudtuk rendezni a sorokat, és bár maradt hiba bőven a második félidőre is, de a hozzáállással elégedett lehetek. Sajnos későn kezdtünk el hajrázni. Ha szeretnénk a mezőny első felében végezni, akkor több kell támadásban és védekezésben is a következő mérkőzéseken!
Az U20-as együttesünk a Váci NKSE vendégeként kezdhette meg az idei évet. A meccset remekül kezdtük, rögtön a kezünkbe vettük a meccs irányítását. Három góllal elléptünk, de kiengedni nem lehetett, hiszen a hazaiak a nyakunkon voltak. Szerencsére azonban bármennyire is hajtott ellenfelünk, a háromgólos vezetést meg tudtuk őrizni a szünetre is.
A második játékrészben sajnos magunkra engedtük a váciakat, 19-19-nél utolértek minket. Szájer Hanna góljával a 49. percben újra kettővel vezettünk, de megnyugtató előnyre nem tudtunk szert tenni. Két és fél perccel a vége előtt megint egyenlőt mutatott az eredményjelző, és ugyan Németh Petra megszerezte a vezetést jelentő találatot, de még a hazaiaknak is volt válasza erre, így 26-26-os döntetlennel zárult a mérkőzés.
LU20 I. osztály kelet, 11. forduló
Váci NKSE‒MTK Budapest 26-26 (12-15)
Kekezovity Marinko: ‒ Hosszú idő után ismét bajnoki fordulót játszottunk. Nagyon izgalmas meccs volt a végéig. A küzdelmesség és az erőfeszítés az egész meccsen magas szintű volt, ehhez gratulálok lányoknak, de sajnos a támadás technikai hibái miatt nem sikerült mindkét pontot hazavinnünk Vácról.
Kézilabda: csak szépíteni tudtunk a félidei hátrányon (GALÉRIA)
Az MTK Budapest gratulál Golovin Vlagyimírnak és az összes díjazottnak
Kézilabda: Kekezovity Anna letette a magyar állampolgársági esküt
Kézilabda: Hadnagy Fanni nagy álma válik valóra azzal, hogy az MTK Budapest csapatánál játszhat jövő szezonban (VIDEÓ)