Taekwondo
Patakfalvy Luca

Kézilabda: Túl a tűzkeresztségen

Publikálva: 2021.08.20 Frissítve: 2021.08.20 Kézilabda

Vas Bereniké alig 15 évesen bemutatkozhatott a felnőttek között.

Bizonyára sokaknak feltűnt, hogy a Békéscsaba elleni meccsen – az egy nappal korábban megsérült – Suba Sára helyett Vas Bereniké állt csapatunk kapujában. Az ifjú hálóőr kevesebb, mint 24 órával a találkozó előtt tudta meg, hogy bemutatkozhat a felnőttek között.

A pénteki edzésünk előtt odajött hozzám Vova (Golovin Vlagyimir, vezetőedző – a szerk.), hogy van-e programom szombatra. Mondtam, hogy nincs, és erre azt válaszolta, hogy akkor 10:45-re várnak a csarnokba, a Békéscsaba elleni edzőmeccsre – idézte fel a bemutatkozás előzményeit a mindössze 15 (!) éves kapus.
Végül az első félidő 25. percében jött el a várva várt pillanat: Bercsi Győri Barbarát váltotta a kapuban.

Nagyon izgultam, az első két lövésből gól is lett, igaz, a másodikba legalább bele tudtam érni. Fogadkoztam, hogy a harmadikat már ki kell védenem, szerencsére sikerült is – árulta el az ifjú hálóőr, aki végül 5/2-es mutatóval zárta a találkozót. – Fantasztikus érzés volt olyan játékosokkal egy csapatban játszani, akiket korábban a tévén néztem. Az is nagyon sokat jelentett, hogy láttam, ahogy Vova, Peti és az egész kispad végig szurkolt, biztatott.

Nem tudni, mit hoz a jövő, de az idő mindenképpen Bercsinek dolgozik, aki alázatos munkával és kis szerencsével hosszú karrierje első mérföldkövét hagyta maga mögött a Békéscsaba ellen. 

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!