Taekwondo
Patakfalvy Luca

Kézilabda: rémálomba illő kezdés után még vezettünk is a második félidőben, de a pontszerzés így sem sikerült Kisvárdán

Publikálva: 2024.09.14 Frissítve: 2024.09.14 Kézilabda

Hullámzó mérkőzést játszottunk, nagy magasságok és mélységek jellemezték a találkozót.

Az első fordulós hazai siker után idegenben várt nagy feladat a mieinkre, akik szombaton 18:00 órától Kisvárdán léptek pályára. A találkozót ugyan Kubina Molli remek védése nyitotta, ám a folytatás korántsem volt nevezhető remeknek. Vágó Attilának már négy perc után időt kellett kérnie, ugyanis 3-0-ra vezettek a hazaiak. Kísérleteink voltak a gólszerzésre, de a pontosság hiányzott, Mátéfi Dalma minden próbálkozásunkat hárította.

Az időkérés sem nyugtatta meg a lányokat, az első gólunkra több mint hét percet kellett várni, Poczetnyik Lucának sikerült megtörnie a Mátéfi-átkot, ellenfelünk ekkor már négy találatnál járt. Rendkívül nagy tempót diktált a Kisvárda, mi pedig csak kapkodtuk a fejünket, a legnagyobb baj pedig az volt, hogy a gólokat is kaptuk sorra, a 13. percben 8-2-es hátrányban voltunk. Nem volt mit tenni, vezetőedzőnknek a második időkérését is fel kellett használni, pedig még negyedóra sem telt el a meccsből.

Dakos Noémi jó védekezés után üres kapus találatot szerzett, ezzel pedig sikerült négyre zárkóznunk, sőt Kekezovity Anna bombájával már csak három gól volt a hátrányunk. Emberhátrányban még közelebb kerültünk, Andróczki Flóra ejtése már a közte kettőt jelentette. Egy rossz cserét követően kettős emberhátrányba kerültünk, de ez sem volt akadály számunkra, Poczetnyik villant, így már csak egy góllal voltunk lemaradva.

A zárkózás után könnyelmű döntéseket hoztunk, amivel a saját helyzetünket nehezítettük meg, így esélyt adtunk a hazaiaknak arra, hogy ismét ellépjenek. A Kisvárda kihasználta a kínálkozó lehetőséget, a 25. percben 12-7-re vezettek. Az utolsó öt percben csupán annyit értünk el, hogy egyet lefaragtunk a hátrányból, 16-12-ről várhattuk a folytatást.

Szerencsére a második félidőt százszor jobban kezdtük, mint az elsőt, gyorsan ledolgoztuk a hátrányunkat, öt perc után már az egyenlítésért támadhattunk, ám sajnos Mátéfi Dalma megakadályozta ezt. 17-16-nál mindkét csapatnak több lehetősége nyílt a maga oldalára billenteni a találkozót, ám rengeteg hiba volt mindkét oldalon, így maradt az egygólos hazai előny.

A 43. percben Kubina Molli védése viszont újabb esélyt teremtett nekünk arra, hogy egyenlítsünk, ami végre össze is jött, Fekete Bozsana juttatta a játékszert ellenfelünk kapujába. Fergeteges izgalmakat tartogatott az utolsó negyedóra, 19-19-es állással mehettünk bele ebbe az időszakba. A lányaink nagyot küzdöttek, szépen visszajöttek a meccsbe a hatgólos hátrányból.

A hazaiak azonban nem adták könnyen magukat, 22-20-ra ismét meglógtak, de az 50. percben újra egyenlő volt az állás. Az 54. percben pedig eljött az a pillanat is, hogy nálunk volt az előny, Ferenczy Fruzsina góljával 25-24-re mentünk. Dávid-Azari Fruzsina a padról rögtön két góllal szállt be, a kapuban pedig Szőke Szonja Karnik Szabina próbálkozását hárította, így már a kétgólos vezetésért támadhattunk.

A hazai csapat egyik legjobb védekezőembere, Gyimesi Kitti számára véget ért a mérkőzés, az átlövő megkapta harmadik kétperces büntetését, a kétgólos előnyt azonban így sem tudtunk megvalósítani. Három perc volt hátra a meccsből, 27-26-os állásnak mi örülhettünk, de hamar fordult a kocka. Két gyors góllal visszavette a meccs irányítását ellenfelünk, és 29-28-nál Vágó Attilának már egygólos hátrányban kellett időt kérnie. A bravúr elmaradt, nagyon fájó egygólos vereséget szenvedtünk Kisvárdán.

K&H Liga női kézilabda-bajnokság, 2. forduló

2024. szeptember 14. 18:00, Kisvárda, Halasy Gyula Városi Sportcsarnok, 450 néző

Kisvárda Master Good SE─MTK Budapest 29-28 (16-12)

Játékvezetők: Felhő F., Öcsi T.

Kisvárda Master Good SE: Mátéfi ‒ Gém 3, Karnik 2, Kalaus 7 (3), Szabó 2, Novak 2, Mérai 1. Csere: Gyimesi 1, Kovalcsik 3, Brajovic, Csáki 1, Bucsi 3, Ayano, Karé 4.

Vezetőedző: Józsa Krisztián

MTK Budapest: Kubina ‒ Bató 4 (4), Dakos 3, Lapos 1, Hadnagy, Poczetnyik 5, Fekete 1. Csere: Christe, Szőke (kapus), Andróczki 3, Kekezovity 4, Tóth M., Ferenczy 4, Bujdosó-Gerháth, Tóth A., Dávid-Azari 2.

Hétméteresek: 3/3, illetve 4/4

Kiállítások: 8 perc, illetve 12 perc.

Vágó Attila: ‒ A rossz kezdés rányomta a bélyegét az egész meccsre, végig futottunk az eredmény után. A csapat akaraterejét és szívét mutatja, hogy a második félidőben sikerült egyenlíteni, sőt még vezettünk is. Döntő szituációban, egygólos vezetésnél, ráadásul emberelőnyben azonban nagyot hibáztunk, rossz megoldást választva esélyt adtunk ellenfelünknek a fordításra. Kár érte, mert egy pontot megérdemeltünk volna, tanulni kell belőle, így nem kezdünk el egyetlen találkozót sem.

Fotók: Kisvárda Master Good SE/Gancs Tamás

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!