Taekwondo
Salim Omar
Az Autó Derzbach Kft., a Profield Kft., és az ItSmart Hungary Kft. is mellettünk tette le a voksát.
Az utóbbi időben folytatott tárgyalások a hét elején eredményesen zárultak, ugyanis kézilabda-szakosztályunk három új szponzorral kötött megállapodást. A három támogató számára a kék-fehér sikerekben való részvétel nem újdonság, hiszen a labdarúgócsapatunk eredményességét segítő körnek aktív résztvevői voltak. A labdás sportágaknál maradva mind a három cég elkötelezte magát kézilabda-szakosztályunk mellett, sőt – munkatársaik – a 2023/24-es szezon végén már több hazai mérkőzésen is a helyszínen szurkoltak csapatunknak.
Hétfő kora délután pedig a hivatalos szerződésaláírás keretin belül az együttműködés is létrejött, amikor az MTK Budapest ügyvezető elnöke, Deutsch Péter, az MTK Budapest sportszolgáltatási igazgatója, Kuti Máté és női kézilabda-szakosztályunk vezetője, Rutka Péter fogadta támogatóinkat. Az Autó Derzbach Kft. részéről Szalai Bence ügyvezető igazgató, a Profield Kft. révén Hegedűs Sándor, míg az ItSmart Hungary Kft. képviseletében Kecser Zsuzsanna ügyvezető aláírásával hivatalossá vált az együttműködés.
A formalitások elvégeztével pedig Kuti Máté és Rutka Péter átvehette az Autó Derzbach Kft. által felajánlott két Skoda márkájú autót is, melyet csapatunk játékosai fognak használni a szezon során.
Szponzori együttműködések
Kézilabda: a 2023/24-es kupasorozatban is minél tovább szeretne menetelni csapatunk
Kézilabda: a kézilabdáról fog szólni a szombat a Riz Levente Sport- és Rendezvényközpontban (VIDEÓ)
Kézilabda: kétszer is megünnepeltük a bajnokságban elért hatodik helyet
Kézilabda: Mazák-Németh Csilla fehér karácsonyt kér Holle anyótól (VIDEÓ)