Atlétika
Nemes Rita

Kézilabda: harmadik alkalommal készülünk a zöld-fehérek ellen

Publikálva: 2024.03.18 Frissítve: 2024.03.18 Kézilabda

A hazai pályán játszott bajnoki meccs és a Tippmix Magyar Kupa-találkozó után a K&H Liga visszavágója vár csapatunkra a Népligetben.

Közel egyhónapos szünet után folytatódik a pontvadászat, melynek 17. fordulójában az FTC-Rail Cargo Hungaria lesz az ellenfelünk. A fővárosi együttessel már kétszer is játszottunk az idényben, először a bajnokságban, hazai pályán fogadtuk őket, majd a Tippmix Magyar Kupa négyes döntőjébe kerülésért harcoltunk velük. A szeptemberi bajnoki összecsapáson könnyedén szerezte meg a két pontot a Fradi, 41-19-es vereséget szenvedtünk, a kupasorozat ötödik fordulójában pedig 38-24-re kaptunk ki.

Az azóta eltelt időben a ferencvárosiak már sorozatban harmadjára, összesítésben pedig tizenötödik alkalommal nyerték meg a Tippmix Magyar Kupát, a mieink pedig az utóbbi időszakban nagyon jó formában kézilabdáznak. Ezért is bízunk abban, hogy ezúttal teljesen más arcunkat mutatjuk, és sokkal kiegyenlítettebb mérkőzést játszunk kedden az FTC-Rail Cargo Hungaria csapatával. A találkozó esélyesei nem mi vagyunk, de a bajnokságban a további jó szerepléshez, saját magunk építéséhez nagyban hozzájárulhat a Fradi ellen mutatott jó teljesítmény.

Vágó Attila: ‒ Szeretnénk megőrizni jó formánkat és felkészülni a következő bajnoki mérkőzésekre.

K&H Liga női kézilabda-bajnokság, 17. forduló

2024. március 19. 17:15, Budapest, Elek Gyula Aréna

FTC-Rail Cargo Hungaria‒MTK Budapest

Játékvezetők: Héjja Á., Kónya B.

A mérkőzést az M4 Sport élőben közvetíti.

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!