Taekwondo
Salim Sharif

Kézilabda: döntetlennel zárult a felkészülés utolsó összecsapása (GALÉRIA)

Publikálva: 2024.08.30 Frissítve: 2024.08.30 Kézilabda

A MOL Esztergom csapata elleni edzőmeccsel fejeztük be az alapozást, amelynek 32-32 lett a vége.

A 2024/25-ös szezonkezdés küszöbén vagyunk már, így sor került a mieink utolsó felkészülési találkozójára is, amit pénteken, zárt kapuk mögött játszottunk a MOL Esztergom ellen, 14:00 órai kezdettel.

Nagy irammal vette kezdetét a találkozó, remek tempót diktált mind a két csapat, minden másodpercben koncentrálni kellett, hiszen a gyors támadásvezetéseket kegyetlenül kihasználták a felek. A negyedik percben 3-3- volt az állás, a mi góljainkból pedig leginkább Tóth Melinda vette ki a részét, aki már kettőnél járt ilyen rövid idő alatt.

A folytatásból sajnos az Esztergom jött ki jobban, és sikerült nekik 5-3-as vezetésre szert tenni. Kubina Molli védései sokáig megállították ellenfelünket abban, hogy tovább növelje előnyét, de a 15. percben már ő sem tudott tenni ellene, 9-6-os hátrányba kerültünk. Peregtek a percek, de a háromgólos különbség csak nem akart csökkenni.

A 25. percben jött a fordulat, hiszen Ferenczy Fruzsina eredményes közbelövésével egyre apadt a hátrányunk. Hiába jött az időkérés a vendégek részéről, Poczetnyik Luca és Dakos Noémi látványos összejátékából megszületett az egyenlítés is, 12-12 állt az eredményjelzőn. Az utolsó tíz percre a védekezésünk kezdett kemény egységgé összeállni, rengeteg labdát szereztünk a jó védelmünknek köszönhetően. A félidőre pedig megmaradt a döntetlen állás, 14-14-ről várhattuk a következő harminc percet.

A második játékrészben felváltva estek a gólok, nem a védekezésről szólt ez az időszak, ami a találatok mennyiségén is megmutatkozott, négy perc alatt nyolc gólt lőtt a két csapat, melyen egyenlően osztoztak meg. A 36. percre pedig a mérkőzésen először mi vezettünk két góllal, 20-18 volt az állás javunkra.

Az előny nem tartott sokáig, hamar egyenlített az Esztergom, sőt a 43. percben fordítottak is, 24-22-nél pedig már ők jártak előttünk két góllal. Egyre mindig sikerült visszakapaszkodnunk, de amikor megvolt az esély az egalizálásra, rendre kimaradt, sőt többször mentettük meg magunkat a háromgólos hátránytól.

Sajnos a háromgólos előny összejött végül az Esztergomnak, de az emberelőnyünket remekül használtuk ki, így mindössze egy találat maradt a hátrányunkból. Villámsebességgel visszaállította a háromgólos különbséget ellenfelünk és mindössze öt percünk maradt változtatni ezen. Óriásit hajráztak a mieink, hiszen nemcsak szépítettünk, de ki is egyenlítettünk, 32-32-es eredménnyel zárult az utolsó felkészülési találkozónk.

Felkészülési mérkőzés

2024. augusztus 30. 14:00, Budapest, Vasas edzőcsarnok

MTK Budapest‒MOL Esztergom 32-32 (14-14)

Játékvezetők: Dáné R., Marton Zs.

MTK Budapest: Kubina ‒ Andróczki 2, Dakos 7, Lapos, Hadnagy, Bató 3, Tóth M. 3. Csere: Szőke (kapus), Poczetnyik 6, Kekezovity 5, Bujdosó-Gerháth, Dávid-Azari 5, Ferenczy 1, Fekete.

Vezetőedző: Vágó Attila

MOL Esztergom: Tóth 1 ‒ Kovács 3, Ballai 4, Szucsánszki 4, Kisfaludy 4, Kármán 2, Hajtai 3. Csere: Herczeg (kapus), Majoros, Faragó 8, Nick 1, Horváth 1, Mlinkó, Teplán 1, Baumann.

Vezetőedző: Elek Gábor

Hétméteresek: 3/3, illetve 3/3.

Kiállítások: 6 perc, illetve 4 perc.

Vágó Attila: ‒ Nagyon hasznos meccsel zártuk a felkészülési időszakot. Kiemelném a motivációt, hiszen az egész alapozás alatt nem volt rá panasz, nagyon hajtós csapattá alakultunk. Ezen a felkészülési találkozón az első félidőben végig futottunk az eredmény után, egyedül a második játékrész elején volt nálunk az előny. A csapatom erejét mutatja, hogy a meccs végén háromgólos hátrányból álltunk fel és értünk el döntetlent.

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!