Atlétika
Krizsán Xénia

Kézilabda: a Kisvárda érkezik hozzánk szombaton

Publikálva: 2025.02.06 Frissítve: 2025.02.05 Kézilabda

Idegenben egy góllal jobbnak bizonyult ellenfelünk, ezúttal hazai környezetben harcolunk meg Józsa Krisztián csapatával.

A K&H Liga 15. fordulójában újra hazai környezetben lépünk pályára, a Kisvárda Master Good SE együttesét fogadjuk. A mieink előző hétvégén Dunaújvárosban vendégeskedtek, ahol az első félidőben hétgólos hátrányba kerültek, ám innen nagyon kapaszkodva sikerült utolérni ellenfelünket, és a félidőben mindössze egygólos hátrányt jegyezhettünk. A második játékrészben újra kicsúszott a kezünkből a mérkőzés, innen már nem tudtunk újra talpra állni, így 36-30-as vereséget szenvedtünk.

Ezzel az eddig sem könnyű helyzetünket még jobban megnehezítettük, hiszen így már a DKKA is négy ponttal jár előttünk, ráadásul a Békéscsabai otthon pontot szerzett a Szombathelytől. Szombaton az eddig tizenkét pontot gyűjtő Kisvárdát fogadjuk, akik a legutóbbi fordulóban tíz találattal maradtak alul az Esztergommal szemben.

A szeptember közepén lejátszott idegenbeli párharc emlékezetes maradt számunkra, a szünetre kialakult négygólos hátrányt a második játékrészben szépen ledolgoztuk, sőt két perccel a lefújás előtt vezettünk is egy góllal. Sajnos a három lehetséges forgatókönyvből a legrosszabb valósult meg, 29-28-ra elveszítettük a találkozót.

dr. Woth Péter: − Végre hazai pályán játszunk, bízom benne, hogy a héten adódó betegségekkel meg tudunk küzdeni szombatig, és azt tudjuk nyújtani a pályán, amire valójában képesek vagyunk! 

K&H Liga női kézilabda-bajnokság, 15. forduló

2025. február 08. 17:00, Budapest, Riz Levente Sport- és Rendezvényközpont

MTK Budapest‒Kisvárda Master Good SE

Játékvezetők: Nagy F., Túróczy J.

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!