Atlétika
Szentgyörgyi Zita
Vendégeink a Váci NKSE utánpótláscsapatai voltak.
Február 19-én elsőként a serdülőink néztek szembe a váci lányokkal. Ellenfelünk a tabella dobogós helyéről várta a találkozót, így előre számíthattunk rá, hogy nagyon nehéz mérkőzésnek nézünk elébe. Ennek ellenére a meccs elejétől kezdve szoros küzdelem alakult a pályán, a 22. percben sikerült csak a vendégegyüttesnek háromgólos előnyre szert tenni. Finfera Maximilián ekkor kért időt, ám a Váci NKSE lányai újabb fokozatra kapcsolva ötgólos fórt értek el az első harminc perc végére.
A második játékrész elején továbbra is kezükben tartották az irányítást, és magabiztos előnyt harcoltak ki. 13-20-nál a 41. percben ismét hazai időkérés következett, ám ez sem zökkentette ki Ferenczyné Siska Brigitta lányait, tartották a kiharcolt előnyt. A mérkőzés legvégére alakult ki a két fél között a legnagyobb differencia, így 18-28-as eredménnyel zártuk a szombati nap első összecsapását.
Leány serdülő I. osztály-Kelet 15. forduló
MTK Budapest‒Váci NKSE 18-28 (9-14)
Finfera Maximilián: ‒ Jó úton haladunk, látszik a sok befektetett munka a lányokon. Nagyon örülök, hogy Lengyel Franciska súlyos sérülés után kiválóan tért vissza közénk a pályára. Nem keseredtünk el a vereségtől, dolgozunk tovább és megyünk a megkezdett úton.
Serdülőink után ifjúsági gárdánk mutathatta meg magát. A bajnokság állása szerinti negyedik helyezettel szemben nem nekünk kedvezően indult a párharc, hiszen még tíz perc sem telt el, amikor magához hívta sajátjai vezetőedzőnk, ekkor 8-5-ös fórt alakított ki magának ellenfelünk. A félidő további részében tartották a váciak a megszerzett előnyt, a szünetet jelző dudaszó előtti utolsó másodpercekben Molnár Virág talált be, ezzel pedig egy gólra zárkóztunk fel.
A második etap nagyon ki-ki meccset tartogatott a kilátogató szimpatizánsok számára, hiszen a 39. percben egált mutatott az eredményjelző. Sikerült ugyan ezután meglógniuk a vendégeknek, de az 54. percben Rnics Marija értékesítette a büntetőt, amivel ismét egyenlő volt az állás, melyet Kovalcsik Jázmin vendégoldalról szerzett találata követett, mellyel már a váci lányoknál volt az egygólos vezetés, de a mieink egy percig sem adták fel. Hatalmasat küzdve, a végjátékban először egyenlítettek, majd Trézsi Fruzsina kezéből a játékszer – három másodperccel a hatvan perc letelte előtt – az ellenfél kapujában landolt. Óriási sikert értek el kék-fehér lányaink, hiszen nagyon jó erőkből álló váci csapattól gyűjtötték be hazai pályán a két pontot.
Női ifjúsági I. osztály-Kelet 15. forduló
MTK Budapest‒Váci NKSE 34-33 (16-17)
Finfera Maximilián: ‒ Nem túl jó előjelekkel indultunk neki a találkozónak, egyrészt az őszi fiaskó, másrészt a múltheti nagyarányú vereség után. Ám ezen a meccsen megmutatták lányaink az igazi arcukat, óriási küzdelem folytán, a végletekig harcolva nyertük meg a két pontot. A végjátékban a szív dominált, és hajtotta előre a lányokat, igazi csapatmunka volt részükről, mindenki hozzátette a magáét. Sajnálatos sérülést szenvedett kapusunk Túri Csenge, mielőbbi felépülést kívánunk neki, várjuk vissza.