Kézilabda
Török Lilly

Kajak-kenu: Hárman utazhatnak az Európa-bajnokságra

Publikálva: 2021.06.21 Frissítve: 2021.06.21 Kajak-kenu

Ezúttal kenusaink kerültek a válogatottba.

Ahogy arról már korábban beszámoltunk, egy ezüst és két bronzérmet szereztek versenyzőink az ifjúsági és U23-as Európa-bajnoki válogatón. Ennek köszönhetően három kenusunk jutott ki a Poznanban rendezendő Európa-bajnokságra Molnár Rebeka, Fodor Nicholas és Kállai Róbert Gida személyében.

Nicholas C1 1000 méteren, Rebeka C2 200 méteren, míg Kállai Róbert Gida C1 200 méteren indulhat.

A legnagyobb esélyesünk, Panyik Zsombor sajnos borult K1 500 méteren a középfutamban, így nem indulhat egyéniben a kontinensviadalon, illetve a négyesből is kikerült. Nagy kár érte, hiszen a tájékoztató versenyt megnyerte 500 méteren.

Gábor Netta kitűnően szerepelt a hétvégén, hiszen 200 méteren – olimpiai számban – lett második, illetve Molnár Rebeka, aki párosban két harmadik hely mellett egyéniben negyedik lett. Rebekának ez Eb-indulási jogot ért, és a világbajnoki négyesbe is jó esélye van bekerülni.

Serban Andrada egyéniben hatodik, párosban pedig Mile Sárával két negyedik helyet szerzett, döntőzött a Fekete Zsófia, Szulovszky Petra páros is, míg Potoniec Zsófia két számban is bejutott a fináléba.

Serdülő kajakosunk, Kollek Bálint is rengeteget lépett előre, hiszen K1 500-on hatodik lett, ami a két évvel idősebbeknél hatalmas eredmény, egyetlen hellyel maradt le arról, hogy bekerüljön a csapatba.

A válogatott vezetőedzője szakosztályunk vezetője, Balázs Péter lesz, a csapat hétfőn késő este indul Poznanba.

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!