Atlétika
Krizsán Xénia
Bíró Bence egész héten betegeskedett, így ő nem volt ott a keretben. Spiriev Olivérnek közvetlenül a mérkőzés előtt lett hőemelkedése, ő megpróbálkozott a játékkal, de látszott, hogy nem volt jól, ezért Szarvas Gábor csakhamar az öltözőbe rendelte a játékost. A pécsieknél hiányzott Bíró Olivér és Somogyfoki Szabolcs a Törökbálintra érkező csapatból.
MTK Törökbálint - Pécsi VSK-Kronosz Kiadó 99-54 (19-14, 29-17, 24-14, 27-9)
Kikapott Szombathelyen a Bonyhád, így sikerült őket utolérni a tabellán. Mindkét csapat három vereséggel áll a Nyugati csoportban. A Baja vereséget szenvedett Sopronban, így ők már hatodszor maradtak alul. Ezzel kiszálltak a bajnoki versenyfutásból. E tények adják meg a hazai, Bajától elszenvedett vereség „értékét”. Pontelőnnyel vezethetné a rangsort az MTK Törökbálint.
A mérkőzés után Szarvas Gábor vezetőedző értékelte a látottakat.
– Jól jött a Veszprém kérésére elhalasztott mérkőzés adta egy hét szünet. Kielemeztük és kijavítottuk az előző fordulóban elkövetett hibáinkat. Mentálisan is visszatértünk a helyes útra, emellett úgy éreztem, hogy a csapat sok energiát fektetett a védekezésbe. A 18 éves Dobos Márkkal, a 20 éves Fernengel Bálinttal, és a kisebb sérülése miatt kimaradó 17 éves Máriás Gergellyel, három éve még a Pest megyei Kadet/B bajnokságban szerepeltünk. Mára, mindenféle kétség és aggodalom nélkül merem őket NB I/B-s, felnőtt mérkőzésen pályára küldeni, akár kezdőként is. Azt hiszem, ezt hívják utánpótlás-nevelésnek. Büszke vagyok az egész csapatra, és külön az ELITE Basket Törökbálint saját nevelésű játékosaira!
Kedden a Veszprém következik idegenben, vasárnap a MAFC II. Törökbálinton.