Tenisz
Gálfi Dalma
Kilenc gólon tartottuk a világ legjobb csapatát. Bár a vége a papírforma szerint alakult, egyáltalán nem kell szégyenkeznünk az eredmény miatt.
Az első félidőben 12 percig fej-fej mellett haladtak a csapatok, de jellemzően a győriek futottak az eredmény után. Aztán az egyik kétperces kiállítás alatt megléptek a vendégek, pillanatok alatt az egygólos előnyünk háromgólos hátránnyá változott.
A félidő végén beindult a győri henger, végül hatgólos hátránnyal fordultunk.
A második 30 perc eleje sok technikai hibát hozott mindkét oldalon. Az ETO tíz gól környékén tartotta az eredményt, a végére mégis csak kilenccel tudtak nyerni úgy, hogy legjobbjaikat gyakorlatilag a végéig pályán kellett tartaniuk.
A mai mérkőzésen Barna Éva elképesztően játszott, Balog Bea, Wolf Alexandra és Valovics Nóra is dicsérhető. Védekezésben Petra Blazeknek volt jópár fontos védése, Török igen hasznosan szerzett labdákat, Horváth pedig többször is nagyszerűen blokkolt, de az egész csapatot megilleti a gratuláció!
Szép volt csajok, hajrá MTK!
Az eredmény alakulása: 6. p.: 3-3, 12. p.: 6-6, 18. p.: 8-10, 24. p.: 9-13, 36. p. : 12-20, 42. p.: 14-24, 48. p.: 17-27, 54. p.: 20-29
MTK Budapest-Győri Audi ETO KC