Atlétika: „Csak arra tudtam gondolni, muszáj kijutnom” – Moravcsik Angéla

Szerdán gerelyhajítónknak, Moravcsik Angélának és hármasugrónknak, Szabó Beatrixnak szurkolhatunk a hazai rendezésű világbajnokságon. Előbbivel beszélgettünk a nagy eseményre vezető útról.

– Hogy alakult számodra a világbajnokságig vezető kvalifikációs időszak?

– Már az egész felkészülés nagyon izgalmas volt: amikor tavaly elindult a „Road to Budapest” ranglista már ott volt a nevem, és ahogy jöttek a versenyek, folyamatosan benne voltam az első 36-ban. Minden viadal után számolgattuk a pontokat, sikerült tartanom a helyem, ezért úgy gondoltuk, reális cél lehet a vb. Az utolsó két napon csúsztam csak vissza a 39. helyre, de pár visszamondás miatt újra feljöttem az indulást érő pozíciók egyikére.

– Akkor nem lehetett könnyű a csapat bejelentéséig vezető néhány nap.

– Ne is mondd! Rendkívül stresszes időszak volt az edzőmnek, Magyari Zoltánnak, nekem és mindenkinek, aki körülöttem volt. Hetekig csak arra tudtam gondolni, muszáj meglennie.

– Hogy reagáltál, amikor biztos indulóvá váltál?

– Pont edzőtáborban voltunk, amikor megkaptam a hírt, szóval nagyon fáradt voltam, és nem is tudtam igazán kitörő örömmel fogadni. Tudat alatt mindvégig bíztam benne, hogy ott leszek, de amikor feldolgoztuk, természetesen nagyon örültünk.

– Álmodoztál már arról, milyen lesz maga a verseny?

– Már párszor lejátszottam a fejemben, hogy milyen lehet, de valójában el sem tudom képzelni, mert még nem léptem rekortánra ennyi ember előtt. Új érzés lesz, ahogy ismerem magam, végig rázni fog a hideg a bevonulásnál és a bemutatásoknál. Nagy feladat lesz, hogy a versenyre figyeljek, és ne arra, mennyien szurkolnak.

– Milyen tapasztalataid vannak eddig a felnőtt-világversenyekről?

– Csapat Európa-bajnokságokon már részt vettem, illetve a felnőtt Eb-re kijutottam 2020-ban, de az a koronavírus-járvány miatt elmaradt. Az lett volna az első kontinensviadalom, felnőtt-világbajnokságon még sohasem indultam. A legnagyobb ilyen jellegű esemény, amelyen szerepeltem, az a minszki Európa Játékok volt, amely amolyan miniolimpiának felelt meg.

– Akkor, gondolom, pár hete világbajnoki lázban égsz.

– Igazából már hónapok óta. Ahogy elkezdődött a szezon, arra figyeltünk, hogy sikerüljön kijutni. Az összes eredményemet idén értem el, ami a kvalifikációba beleszámított, minden versenynél a vb volt a szemünk előtt, az egész felkészülésemnek ez volt az alapja.

– Akkor a tét nem nyomott agyon, hiszen idén 60 méter fölé kerültél, ráadásul megnyerted az országos bajnokságot is.

– Éreztem, hogy jó szezon lett, és extra motivációt adott, hogy tavaly nem jutottam ki a világbajnokságra a könyöksérülésem miatt. A tavalyi év csalódása után úgy álltam az idényhez, hogy nincsen B-, csak A-terv van.

– A stadion az országos bajnokságon szerencsét hozott.

– Igen, pozitív élmény volt, hogy sikerült megnyernem az országos bajnokságot, szóval tulajdonképpen én leszek egy ideig a pályacsúcstartó, bár gyanítom, nem sokáig marad majd 58.06 méter a rekord.

– Mi a célkitűzés?

– Konkrétan sem méterek, sem helyezések nincsenek a fejemben. Úgy készülünk, hogy aznap a selejtezőben kihozzam magamból a maximumot, aztán kiderül, ez mire elég. Remélem, jól fog sikerülni.

Ezt olvastad már?