Kézilabda
Dakos Noémi

Atlétika: Mátó Sára bronzéremmel mutatkozott be (GALÉRIA)

Publikálva: 2022.02.19 Frissítve: 2022.02.19 Atlétika

Három bronz- és egy ezüstérmet szereztünk a Magyar Atlétikai Szövetség versenyének első napján.

Hétvégén a BOK-csarnokban került sor a fedettpályás felnőtt, U20-as és U18-as összetett országos bajnokságra, illetve a MASZ nyílt versenyére, szombaton utóbbin voltunk érdekeltek. Az első szám a 60 méter volt: Szűcs Imola ötödik lett a futamában, majd a „B” döntőben szintén az ötödik helyen ért célba. A férfiaknál Sárközi Dominik (7.23, PB) negyedik, Vágvölgyi Csaba (7.29) hatodik, Németh Ádám (7.32) ötödik helyen zárt futamában, egyikük sem került a döntőbe.

Mátó Sára először versenyzett klubunk színeiben, 400 gátasunk ezúttal 60 gáton indult, ahol 8.83-as egyéni csúccsal harmadik lett Bacsa Fanni (8.64) és Bálint Noémi (8.78) mögött. Klubtársa, Bartha Lilla 8.98-cal a negyedik helyen ért célba.

Női 800 méteren Répássy Hannának szoríthattunk, aki remek futással, 2:13.93-as idővel ezüstérmet szerzett Heffner Hédi (2:12.36) mögött és K. Szabó Gabriella (2:14.82) előtt. Ugyanebben a számban a férfiaknál Együd Máté (1:51.46) a harmadik helyen ért célba Vindics Balázs (1:46.37) és Szinte Bálint (1:50.68) után.

200 méteren Vágvölgyi Csaba (22.86) az ötödik, Németh Ádám (23.61) a kilencedik leggyorsabb időt jegyezte, míg a nőknél Szűcs Imola 26.33-as egyéni rekorddal odaért a dobogó harmadik fokára. Imolát csak a szolnoki Ecseri Angéla (25.59), illetve a BEAC atlétája, Széll Györgyi (26.28) előzte meg. Bartha Lilla (26.57) egyéni csúcsa a negyedik helyre volt elég, Nyitrai Luca (26.86, PB) a hatodik, Weiner Anna (26.94, PB) a hetedik helyen zárt.

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!