Atlétika: „Szeretném, ha a lányom is jó rúdugró lenne” – Molnár Krisztina (LAPSZEMLE)

Rúdugróink edzője, korábbi kiváló sportoló, Molnár Krisztina a Magyar Atlétikai Szövetségnek adott interjút pályafutásával kapcsolatban.

– Hogyan és mikor csöppentél bele a sport világába?

– A szüleim révén, akik mindketten tornászok voltak, édesapám két olimpián is részt vett, így én szinte a tornaterembe születtem, ötévesen már az UTÉ-ban tornásztam.

– Hogy került képbe az atlétika?

– Érettségi után főiskolára mentem, az ELTE testnevelés szakára jártam, ahol későbbi tanárom foglalkozott a versenyszerű atlétikával és az akkoriban beinduló női rúdugrással. Híre ment, hogy nemzetközi szinten sok volt tornász bekapcsolódott ebbe az új sportágba, és mivel egyre-másra születtek új csúcsok, Janecskó András folyamatosan kapacitált, hogy próbáljam ki én is. Egy év után beadtam a derekamat, aztán egyszer csak közölte, hogy két nap múlva legyek ott a TF-pályán, mert csapatverseny lesz, és nem vagyunk meg. Így kezdődött. Amúgy még ezelőtt az első atlétikai versenyem igazolt sportolóként a salgótarjáni klub színeiben zajlott, Ajkler Zita javaslatára igazoltak le, hogy meglegyen a váltójuk, így 4x100-on és 4x200-on is futottam. Eleinte hobbiszerűen ugrottam rudat, és nagyon megszerettem. Rájöttem, hogy ha versenyszerűen akarom ezt csinálni, akkor nem elég heti háromszor edzeni. Végül az UTE sportolója lettem, ahol Balogh László volt a mesterem, és nagy motivációt jelentett, hogy ott volt velünk Szemerédi Eszter, aki éppen akkoriban ugrott Európa-csúcsot. Szabó Dezső időközben a párom lett, aki akkor még aktívan versenyzett, és 1999-ben már vele folytattam a felkészülést, 2000-ben már országos bajnokságot nyertem.

– És válogatott lettél, meg kétszeres olimpikon az új sportágadban. Fedettpályán 450, szabadtéren 455 centiméter volt az egyéni csúcsod, amely egészen tavalyig országos rekord is volt. De ha jól néztem, a legjobb eredményeidet nem az olimpiákon érted el. Mi volt ennek az oka?

– Valóban, az olimpiák között vagy előtt jobb eredményeim voltak. Van némi hiányérzetem, bár például a 2002-es Európa-bajnokságon döntős voltam és hetedik lettem, 2006-ban is Eb-döntős voltam, tizenegyedik lettem, indultam vb-ken és az athéni, illetve a pekingi olimpián is versenyezhettem. 2003-ban azonban fáradásos törést szenvedtem a sípcsontomban, amely nehezen gyógyult, ez megzavarta a felkészülésemet, és talán az olimpiát is túlizgultam. 2006-ban jó évem volt, de egy évvel később a fájdalmaim miatt megműtötték az Achilleseimet, ami megint nem segített, és attól kezdve végig úgy versenyeztem, hogy fájt a lábam.

– A pekingi olimpia után visszavonultál a versenyzéstől, de elkezdted az edzői pályát, gyerekekkel dolgoztál. Hogyan jött ez a lehetőség?

– A Budapest Honvédba hívtak, ahonnan az egyik edző külföldre költözött, az ő helyére kerültem oda. Nagyon szerettem azt a fajta kreativitást, amit a gyerekekkel való munka jelentett. Sokszor edzés közben jutottak eszembe a legjobb gondolatok, hogy például hogyan lehet játékká vagy játékosabbá tenni a feladatokat, mert akkor a gyerekek jobban élvezik és könnyebben megtanulják a mozgásokat. Hogy hogyan lehet olyan játékos versenyhelyzeteket teremteni a számukra, amelyekből kiderül, hogy ki az, aki téthelyzetben szeret és tud is teljesíteni, látszik, hogy ki hogyan éli meg az örömöt, a szomorúságot, ezek mind fontos információk egy edző számára. Sok újdonság jött be akkoriban a sportágba, új gyakorlatok, új módszerek, és ezeket rendre kipróbálhattam velük, hogy lássam, mi az, ami működik, és mi az, ami nem. Ez sok segítséget jelentett Dezsőnek is, akinek addigra már volt egy komolyabb rúdugrócsoportja is.

– Meddig voltál a Honvédban?

– 2008 és 2016 között, 2016 tavaszán már az MTK-ba kerültünk.

– Tanítványaid között van Klekner Hanga is, aki megdöntötte az országos csúcsodat, és a 2023-as budapesti a vb-n, valamint a párizsi olimpián is indulhatott.

– Hanga 2018 óta van velünk, debreceni színekben versenyez, de nálunk készül a két klub megállapodása alapján. 2023-ban, ha nem is a ranglistapontok alapján, de első kiesőként a szövetség be tudta nevezni Hangát a világbajnokságra, aki nem is okozott csalódást. Nagy öröm volt vele együtt átélni a vb hangulatát. Az olimpia évében alapvetően a római Európa-bajnokságra készültünk, de azért ott volt bennem, hogy ne engedjük el az olimpiát sem, ezért az Eb után tudatosan válogattuk meg a versenyeit, hogy elég ranglistapontja legyen.

– A személyes életedben van-e valamilyen kívánságod?

– Örülnék, ha a lányom, Szabó Vivien is jó rúdugró lenne. Még csak tizenöt éves, így nehéz megjósolni, mire lehet képes. Két éve még a korosztálya legjobbja volt, mostanra megelőzték, de ebben az életkorban ezek természetes folyamatok.

Forrás: atletika.hu

Ezt olvastad már?