Taekwondo
Salim Omar

Túl a kijózanító pofonokon

Publikálva: 2017.05.19 Frissítve: 2017.05.19 Kézilabda

Golovin Vlagyimir vissza szeretne térni a helyes útra.

A K&H női kézilabda liga 24. fordulójában az MTK Budapest a Kisvárda Master Good SE otthonába látogat.

Két balul sikerült bajnokit (Siófok, Vác), illetve két hét szünetet követően utazik Kisvárdára az MTK Budapest.

– Jókor jött ez a két pofon, sokkal motiváltabbak vagyunk. Összeszedettebbnek tűnik most a csapat, remélem, visszatérünk a helyes útra – mondta Golovin Vlagyimir, a kék-fehérek vezetőedzője.

A két együttes őszi meccsét 27-25-re az MTK Budapest nyerte, de ezúttal egészen más helyzetből várhatják a felek az összecsapást. A hazaiak a kiesés elől menekülnek, míg a fővárosiak a nyolcadik helyen állnak.

– Profi sportolókról van szó, tudják, hogy minden meccsen győzni kell. Szeretném, hogy a legjobb arcukat mutassák Kisvárdán – mesélte Vova. – Hiába áll az utolsó előtti helyen ellenfelünk, a játékosállományát tekintve nagyon erős csapat. Nem tudom pontosan, mi az oka a gyengélkedésüknek, de világbajnoki arany- és ezüstérmesek játszanak ott.

Nem vár tehát könnyű meccs Termány Ritáékra Szabolcsban, de a kék-fehérek mestere már tudni véli, mi dönthet.

– A védekezés mindenképpen meghatározó lesz. A jó védekezés magabiztosságot ad a támadásban is. Ez lehet a kulcs.

A szombati mérkőzésen Horváth Péter és Marton Balázs bíráskodik.

18:00 Kisvárda Master Good SE – MTK Budapest; K&H női kézilabda liga mérkőzés, Városi Sportcsarnok (4600 Kisvárda, Flórián tér 6.)

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!