Álmomban sem gondoltam volna, hogy ilyen jó helyem lesz

Slakta Petrával, az MTK Budapest női kézilabdacsapatának jobbszélsőjével értékeltük a kék-fehérek idei szereplését.

– Milyen érzések kavarognak benned a kilencedik hely kapcsán?

– Az előzmények ismeretében örülök a kilencedik helynek, hiszen decemberben mindössze három pontunk volt. Azt gondolom, hogy ez a helyezés nagyjából megfelel a realitásnak, nem is rossz ez egy ilyen fiatal csapattól. Igaz, van bennem némi hiányérzet a vége miatt, az utolsó öt meccs nem úgy sikerült, ahogy szerettük volna. Főleg a legutolsó, Debrecen elleni vereség fáj: az első félidőben ugyan gyengén játszottunk, de az utolsó tizenöt percben ismét a tavaszi formánkat idéztük, nem érdemeltünk vereséget.

– Az idei szezont nagyjából három részre lehet osztani: a balul sikerült őszre, a nagy tavaszi menetelésre, és az utolsó öt meccsre. Haladjunk kronológiai sorrendben: mi hiányzott az ősszel?

– Nagyban közrejátszott, hogy gyakorlatilag teljesen új csapatot kellett építeni – ez nem volt könnyű sem Vovának, sem nekünk –, ráadásul nagyon hiányzott hátulról egy stabil kapusteljesítmény. Ahhoz képest, hogy mekkora játékosmozgás volt tavaly nyáron, összességében még nem is nyújtottunk olyan rossz teljesítményt, mint az ősszel megszerzett három pontból gondolnánk.

– A téli szünetben valami nagyon megváltozott, mintha egy másik csapat lépett volna pályára a Siófok ellen. Mi történt?

– Egyrészt kezdett beérni a munkánk, egyre inkább kiismertük egymást, összeszoktunk. Másrészt Léna érkezésével jött egy extra kapusteljesítmény, amire már nagy szüksége volt a csapatnak. Természetesen a Fradival való edzések is sokat segítettek: a két edző közös munkája szakmailag és lelkileg is rengeteg erőt és önbizalmat adott. Nem volt már vesztegetni való időnk, ott volt a kés a nyakunkon.

– Az utolsó öt meccsre mintha elfáradtatok volna. Ez történt?

– Igen, kimerültünk. Ahogy az őszi szereplésünk sem volt reális, úgy a tavasz nagy részében is az erején felül teljesített a csapat, és ez rengeteget kivett belőlünk. Hétről-hétre mindig fegyelmezetten végrehajtottuk, amit elterveztünk. Szóval egyrészt felőrlődtünk a nagy hajtásban, másrészt talán meg is könnyebbültünk, amikor már biztossá vált a bennmaradás. Nem arról van szó, hogy ne akartuk volna a sikert, csak a koncentrációnk hagyott alább.

– Neked személy szerint hogy sikerült ez a szezon?

– Alapvetően jól sikerült, persze lehetett volna még jobb is. Két debreceni év után én álmomban sem gondoltam volna, hogy ilyen jó helyem lesz bárhol. Rengeteg segítséget kaptam mind a társaimtól, mind az edzőktől. Minden körülmény adott volt ahhoz, hogy jó teljesítményt tudjak nyújtani.

– A csapat évzáró vacsoráján te kaptad az Év Játékosának járó díjat. Mit jelent ez neked?

– Megmondom őszintén, meg sem fordult a fejemben, hogy ilyen elismerésben részesülök. Persze nagyon örültem neki, jól is esett, ez pozitív visszaigazolása az elvégzett munkának. Természetesen ehhez kellettek a társak és az edzők, ez nem csak az én érdemem.

– Nálad ki lett volna az Év Játékosa?

– Háfra Noni, mert fiatal kora ellenére talán ő tette az egyik legtöbbet a csapatért.

– Idén nyáron nem várhatóak olyan nagy változások, mint egy évvel korábban, együtt marad a csapat gerince. Mire lehettek képesek a következő szezonban?

– Legalább olyan nehéz idényre számítok, mint a mostani volt, igaz, szerencsére mostanra már nem kell a csapatépítéssel bajlódnunk, alaposan megismertük egymást. Összességében bizakodó vagyok: jó csapatunk van, jó csapatunk lesz jövőre is, remélem, ez a pályán is látszik majd.

Ezt olvastad már?