Atlétika
Krizsán Xénia

„Jó helyen vagyok”

Publikálva: 2020.05.16 Frissítve: 2020.05.15 Kézilabda

Női kézilabdacsapatunk balátlövőjével, Gerháth Fannival értékeltük a szezont.

– Hogy bírod a bezártságot?

Jól, köszönöm, egészen mostanáig Budapesten voltunk, ez az első hét, hogy lejöttünk a Balatonra a barátom szüleihez. Sokat sütöttem, főztem mostanában, kipróbáltam mindent, amit szerettem volna, illetve hosszú sétákat tettünk a Népligetben a kutyánkkal.

– Kicsit ugorjunk vissza az időben: milyen volt az első szezon kék-fehérben?

Nagyon jól sikerült, egyénileg és csapatszinten egyaránt. Sajnálom, hogy így ért véget a szezon, hogy hivatalosan nincs végeredmény. Az én szememben így is hetedikként végeztünk.

– Inkább teher, vagy extra motiváció, hogy Szöllősi-Zácsik Szandrával kell megküzdened a balátlövő poszton?

Budaörsön már játszottam együtt Szanival, egyértelműen motivál, hogy vele kell megküzdenem a játékpercekért: ilyen helyzetben nem kényelmesedhet el az ember, minden edzésen jobbnak és jobbnak kell lenni. Az pedig csak plusz pozitívum, hogy mindig számíthatok rá, akár szakmailag, akár emberileg, bármiben segít.

– Ahogy te is említetted korábban, remekül szerepelt a csapat az idén. Mi volt a siker kulcsa?

Egyrészt nemcsak a pályán, de azon kívül is nagyon jó közösséget alkotunk. Jó volt a hangulat az öltözőben, amit a pályára is át tudtunk menteni, és a nehéz helyzetekben is támogattuk, biztattuk egymást. Másrészt nagyon jó elegyet alkottak a fiatal, illetve a rutinosabb játékosok. Harmadrészt pedig Vova személye is nagyon fontos volt.

– Melyik volt a legemlékezetesebb meccsed a szezonban?

A Fradi elleni döntetlen. Olyan lehetetlennek tűnő feladatot oldott meg a csapat, amelyben valószínűleg senki sem hitt. Mindenki a legjobb formáját hozta, és szerencsére én is hozzá tudtam tenni a magamét. Akkor azt éreztem, hogy igen, itt vagyok, jó helyen vagyok, és ez átlökött az utolsó holtponton.

– Mit kívánnál magadnak a következő szezonra?

Sok játékpercet, minél jobb meccseket, és hogy minél többet tudjak segíteni a csapatnak!  

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!