Vívás: tengerpart, fémszilánk, aranyérem

Somody Soma beszámolója az antalyai U23-as Európa-bajnokságról, ahol csapatban aranyérmet szerzett.

Az országos bajnokságon nyert MTK-s csapatezüst után négy nappal indultam az U23-as Eb-re, és nem gondoltam volna, hogy lehet tovább fokozni a versenyzés élményét. A tavalyi évhez hasonlóan ez volt a szezon utolsó versenye, amit most a törökországi Antalyában rendeztek. Lehet, a napfényes tengerparti helyszínnek, vagy az ob utáni eufóriámnak köszönhetően, érezhetően eltért a verseny atmoszférája a többi világversenytől. Legjobban úgy tudnám megfogalmazni, hogy jobb hangulat és kevesebb stressz, emiatt pedig felszabadultabb vívás.

A csapat egy ember kivételével ugyanaz volt, mint a tavalyi, Keszthelyi Zsombor, Kovács Gergely és Bartkó Levente, aki Osman Maruant váltotta, mert ő még nem tudott teljesen felépülni sérüléséből. Az utazás fárasztó és hosszú volt, némi kavarodás után végül éjfél körül érkeztünk meg a szálláshoz.

Másnap reggel, összeszedtük a vívófelszereléseket és kimentünk a versenyhelyszínre hitelesíteni. A hoteltől kevesebb mint tíz percet kellett csak sétálni, ami abszolút jó pont volt az egész Eb alatt. Gyorsan, egy óra várakozás után mindenkinek lehitelesítették a dolgait, visszaszereztem az elcserélt pengéimet, amiket a szervezők véletlenül más táskájába tettek, és megnéztük a versenyhelyszínt. Ezután strandoltunk egyet, amit már nagyon vártunk, és megvitattuk egymás csoportjait, hogy kinek milyen ellenfelek jutottak a másnapi csoportkörben. Este a vacsora nem nyűgözött le minket, (egyébként másra tényleg nem lehetett panasz) ráadásul mindannyiunkat átvert egy bolognai szósznak kinéző chili szósz, de szerencsére nem nehezítette meg senkinek a másnap reggelét.

Az egyéni verseny alatt végig jó hangulat volt, folyamatosan beszéltünk és szurkoltunk egymásnak. Jó formában voltam, a körben több kellemetlen francia markolatú ellenfelet is kaptam, az egyik ki is fogott rajtam, de összességében elégedett voltam az 5-1-es eredménnyel. Nekem lett a legjobb indexem az egy vereségesek közül, ezért tábla nyolcasként folytathattam a versenyt. Kiemeltként a 64-ben kezdtem az osztrákkal, akivel végig szoros volt az asszónk, de szerencsére még időben rájöttem a nyitjára és 15-11-re tudtam nyerni. A 32-ben számomra ismeretlen svédet kaptam, akit szerintem rekordidővel 1 perc 30 másodperc alatt legyőztem 15-7-re. A 16-ban az osztrák fejezőt Biro Alexandert kaptam, és tudtam, hogy nehéz asszó lesz, mert amellett, hogy a mezőny legmagasabb embere, még hosszú francia markolata is volt. Sajnos jó formában volt, hamar átvette a vezetést és a pást végén vívott, aminek nem találtam meg az ellenszerét, így 15-11-re kaptam ki a nyolc közé jutásért, így a 11. helyen végeztem.

Az asszó után csak pár percig voltam csalódott, mert rögtön ráállt az agyam a csapatversenyre, ahol már az elején tudtuk, hogy jó esélyeink vannak. Este, a vacsoránál megbeszéltük a nap eseményeit, ki hogyan érezte az egyénit, gratuláltunk Gerinek aki ezüstérmes lett. Mindenkit vigasztalt a tudat, hogy csapaton jó esélyeink vannak.

A következő nap pihenő volt, így lementünk strandolni a partra, és a nap végén az edzővel együtt megbeszéltük a taktikát a másnapi csapatversenyre. Megállapodtunk, hogy én leszek a fejező előtti ember, aminek nagyon örültem, mert ebben a pozícióban mindig jól szokott menni a vívás. A vacsoránál kikerültem a chilis szószt, és korán lefeküdtem, hogy az alváshiánnyal biztosan ne legyen gond.

A versenyen a bemelegítőasszóban – közvetlen a kezdés előtt tíz perccel – az egyik pengéről lepattant egy fémszilánk, ami egyenesen a szemembe állt (jól kezdődött a reggel). Mivel az ottani orvosok helyben nem tudták kiszedni, csak nyugtató szemcseppet kaptam, és így kellett végig vívnom az egész napot. Tábla egyesként a vártnál nehezebben oldottuk meg a svédek elleni meccset, de éreztem, hogy a vívásommal a mai nap nem lesz gond. A nyolcban a portugálok ellen viszonylag simán nyertünk 45-34-re, és jöhetett az első nagyobb megméretés, Svájc ellen. Nem kezdtem jól a mérkőzést, de szerencsére a másik két asszóban két sima győzelmem volt, amivel hozzájárultam a csapat 45-33-as sikeréhez. A franciák elleni döntőre több mint négy órát vártunk, ezért a meccs előtt ugyanúgy kellett bemelegítenünk, mint a nap elején. A szemem kissé karcos volt már, és egyre pirosabb, de a döntőre is megmaradt a pozitív hangulat, így magabiztosan álltam az első asszóhoz. Itt sem sikerült a kezdés, de jól vívtam a másik két asszóban, és nagy előnnyel tudtam átadni az utolsó asszót Gerinek, amit szerencsére ő profi módon be is fejezett. Ez volt mind a négyünknek az első U23-as Eb-aranyérme, aminek az edzőkkel együtt nagyon örültünk.

Este szolid ünneplés volt mivel rajtam kívül mindenki fáradt volt, és hajnalban kellett indulni a reptérre. A defektes transzferbusz ellenére könnyedén elértük a gépet, ahol szokásos módon középen ültem, de már az otthoni családi ünneplés járt a fejemben. Persze a reptérről egyenesen a Mária utcai szemészeti klinikára mentem, ahol megszabadítottak a kötőhártyámat is átszúró szilánktól. Sikerült ájulás nélkül hazaérkeznem, majd egyből az MTK-ba siettem, ahol edzőmmel Bojti Dániellel – akinek sokat köszönhetek – átbeszéltük a versenyt.

Az antalyai U23-as Európa-bajnokság karrierem egyik legjobb versenye volt, mert klassz helyszín, hibátlan hangulat, összetartó edzői és versenyzői csapat jellemezte, ráadásként pedig a legfényesebb érmet szereztük meg. Mondanám, hogy csak egyszer U23-as Európa-bajnok az ember, de még van három évem ebben a korosztályban, és könnyen lehet, hogy ugyanezzel a csapattal állunk fel jövőre is.  

Nyáron négy edzőtáborom lesz, utána kis pihi, és gőzerővel kezdem a felkészülést a következő szezonra, hogy a felnőtt korosztályban is bevívjam magam az élmezőnybe.

Somody Soma

Ezt olvastad már?