Karate
Hárspataki Gábor
Az MTK Budapest párbajtőrözője, Balázs Bence idén szeretne ott lenni a juniorok világversenyein.
Utánpótláskorú vívóink közül jelenleg egyedül a párbajtőröző Balázs Bence áll a korosztálya, a juniorok ranglistájának első négy helyezettje között, így joggal reménykedhet abban, hogy az idén ott lehet az Európa-, valamint a világbajnokságon.
A negyedik pozíciót elfoglaló 18 éves versenyzőnk a junior országos bajnokságon bronzérmes lett, január elején pedig a bázeli junior-világkupán a 32-be jutott.
Bence így nyilatkozott az évadbeli várakozásairól:
– A szezon elején mindenképpen szerettem volna ott lenni az első tizenkettőbben a hazai ranglistán, mert ennyien mehetnek a világkupákra, amelyeken a legtöbb pontot lehet gyűjteni, és eldől, hogy ki az a négy vívó, aki mehet a junior-világbajnokságra és az Eb-re. Svájc után még Egyiptomban és Szerbiában rendeznek olyan junior-világkupát, amelyek beleszámítanak a válogatásunkba. Azokon kell jól szerepelni. A múlt évadom nem úgy sikerült, ahogyan szerettem volna, ezért egy időre kimaradtak a külföldi versenyek. Most szeretnék benne lenni a világversenyekre utazó négyfős csapatban. Van olyan erős a hazai mezőny, hogy a kijutó négy vívó közül már bárki képes a kimagasló eredményre a vébén és az Eb-n is.
A korosztályos Eb-t február végén, március elején a törökországi Antalyában, a vb-t áprilisban, a kínai Vuhszi városában rendezik.