Karate
Hárspataki Gábor

Kézilabda: vereség a nyitányon (VIDEÓ+GALÉRIA)

Publikálva: 2021.09.12 Frissítve: 2021.09.14 Kézilabda

Belealudtunk a Budaörs elleni meccsbe.

MTK Budapest-Moyra Budaörs Handball 23:24 (13:12)

MTK Budapest: Győri- Juhász 1, Kekezovity 4, Mazák-Németh, Szabó 4, Marincsák 5, Pelczéder Csere: Rutka-Győrffy (kapus)- Pál 3, Dakos 2, Sallai 1, Bánfai 1, Koronczai 2

Moyra-Budaörs Handball: Varjas-Sipeki- Szabó-Májer 4, Schneider 4, Pálos-Bognár 5, Agbaba 4, Jovovity 5, Tóth 1 Csere: Braun, Hajduch, Zsigmond, Szabadfi 1

A K&H női kézilabda liga első fordulójában hazai pályán fogadtuk a Moyra-Budaörs Handball csapatát. A zártkapus tavalyi szezon után igen sok szurkoló látogatott ki az Elektromos-csarnokba, hogy a helyszínen buzdítsa a lányokat.

Nem indult jól számunkra a mérkőzés, hiszen rögtön az elején 2:0-val indított ellenfelünk, s ezt addig folytatták, míg Golovin Vlagyimir a 9. percben időt kért. Úgy tűnt az időkérés megnyugtatta a lányokat, s a kezdeti bizonytalanságot felváltja majd a magabiztos játék, ugyanis a félidő derekán már Kekezovity Anna találatával a vezetést is átvettük. Nagy előnyre nem tudtunk szert tenni, Varjas-Sipeki Flóra kiválóan őrizte az ellenfél kapuját, igencsak meggyűlt a bajunk a hálóőrrel. Az első játékrész végén felváltva estek a gólok, a budaörsi alakulat nem hagyta leszakítani magát, de a szünetre mégis hazai előnnyel vonulhattunk (13:12).

A második játékrész kezdetén látszott, hogy mindkét csapat az első tétmeccsén játssza a szezonban, hiszen sok hibával indult a félidő, ezt jól mutatja, hogy az első gólig 4 percet kellett várnunk, mellyel Pálos-Bognár Barbara ismét kiegyenlített. A 39. percben kettős emberhátrányba kerültünk, ugyanis Szabó Laurát és Marincsák Nikolettet kétperces pihenőre küldték a játékvezetők, e mellett pedig hétméterest is értékesített a budaörsi egylet. Az egész találkozóra jellemző volt, hogy az ellenfél akarata érvényesült, ezt folytatva a második félidőben már két góllal is vezettek. A 48. percben Koronczai Petra találatánál egyenlőt mutatott az eredményjelző, de a budaörsi időkérés éppen időben érkezett, ugyanis egyből válaszolni tudtak a felzárkózásunkra. A meccs lefújása előtt tíz perccel Juhász Eszter találatával egygólos előnyre tettünk szert, ám a budaörsiek ma rendkívül nagy tűzzel és akarattal kézilabdáztak, ismét sikerült egalizálniuk, sőt Agbaba Jelena negyedik góljával a vezetést is átvették. Ettől a pillanattól kezdve csupán kiegyenlíteni tudtunk, végig legalább egy pontot a zsebében tartva kézilabdázott ellenfelünk.

A kilátogató nézők szeme elé igazán izgalmas végjáték tárult, hiszen az utolsó percben döntetlen állásnál a győzelemért támadhattunk. Egy technikai hiba elkövetése után elveszítettünk a labdát, ezzel esélyt adva az idegenbeli csapatnak a két pont megszerzésére a maradék 52 másodpercben. Sajnos a budaörsi alakulat élt is ezzel a lehetőséggel, ugyanis hétméterest harcoltak ki, melyet időn túl Schneider Éva értékesített, ezzel megszerezve csapatának az első győzelmet a szezonban.

Golovin Vlagyimir: – Először is gratulálok a budaörsi csapatnak. Nagyon taktikusan játszottak, hiszen az egész mérkőzés tempóját lassították, majd hirtelen két gyors mozdulattal váltottak és fejezték be a támadásaikat. Ebbe sajnos mi belealudtunk, és nem olyan gyorsasággal kézilabdáztunk, ahogy szoktunk. Úgy érzem az igazi probléma az volt, hogy első mérkőzés, hazai pálya, lehet, hogy az esélyesség terhe is, így a játékosaim túlstresszelték a találkozót, aminek nem szabadna megjelennie a pályán. A másik, ami nem tetszett a csapatomban, hogy az ellenfél jobban akarta ezt a győzelmet, mint mi. Itt voltunk, de semmi olyat nem tettünk, amit a felkészülés során láttam a csapattól, amit egyik héten tudnak, azt nem felejtik el a következőre, ezért ezt fejben kell tisztázni, s hinni kell, hogy meg tudjuk csinálni, nem pedig félni. 

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!