Atlétika
Krizsán Xénia
Megkezdődött a városmajori teniszcentrum felújítása.
Babos Csaba, a közeljövőben elkészülő teniszközpont szakmai igazgatója avatott be minket a tervekbe.
– Elkezdődött az MTK Budapest városmajori teniszpályáinak felújítása, a környezet rendezése. Mi fog történni?
– Hihetetlenül jó környezetben lévő, kiváló fekvésű területről van szó, mely hosszú ideig a teniszt szolgálta, és legnagyobb sajnálatunkra – az ismert okok miatt – megszűnt. Hála az MTK Budapestnek, újra itt a lehetőség, hogy visszaadjuk a sportágnak.
– Lehet kapcsolat a klub döntése, és a szakosztály kiváló szereplése között?
– Nyilván, hiszen az elmúlt időszakban megnyert korosztályos és – sorozatban ötödik alkalommal a férfiaknál és a nőknél elhódított – felnőtt magyar bajnoki címek mellett a Szuperliga csapat, vagy a junior világranglista-vezető Gálfi Dalma és a Top 100-as Babos Tímea sikerei ezt erősíthetik, hiszen ők mindannyian az MTK Budapest színeiben versenyeznek. Ezek alapján megérdemel a szakosztály olyan létesítményt, mely megsegíti, megalapozhatja a jövő sikereit.
– Hány pályában gondolkodtok?
– Kilenc pálya lesz, ebből öt salakos, négy pedig kemény borítású. A talajfeltárások és az engedélyeztetések megtörténtek. Jövő héten megkezdődhet az építkezés, majd rá pár napra elindulhat a klubház felújítása is. Úgy funkcionálisan, mint esztétikailag kiváló tervek születtek, így megvan az esély arra, hogy a kornak megfelelő, legmodernebb körülmények, feltételek fogadják a játékosokat.
– Milyen funkciót tölt be a komplexum?
– Elsődlegesen az utánpótlásnak szeretnénk a lehető legjobb feltételeket megteremteni. Alapítványi rendszerünk segítségével azt is biztosítanánk, hogy ne az döntse el, hogy a tehetséges gyerekből teniszező lesz, vagy sem, hogy a szülők elő tudják-e teremteni a szükséges anyagiakat. Elképzeléseinkben szerepel, hogy megsegítenénk a családokat azzal, hogy mindent megoldunk mi magunk. Elmegyünk a gyerekért az iskolába, elvisszük a pályára, megtartjuk az edzést, biztosítjuk az étekezést, megkapja a szükséges mentális, pszichológiai képzést, és a szülő ráér este eljönni érte. Biztonságban tudhatja a gyereket és a legmagasabb szintű képzést adjuk meg neki. Megpróbáljuk délelőtt-délutáni rendszerben képezni a legjobbakat és koordinálni a hazai és nemzetközi szerepelésüket is.
– Visszatérve a kemény borítású pályára, mintha te lennél az, aki harminc éve is szerettél volna ilyen lehetőséget biztosítani, legalább a válogatottak számára.
– A helyzet az, hogy akkoriban alig volt ilyen, miközben a versenyek hetvenöt százaléka gyorsabb borításon zajlik, mint a salak. Mostanában már több a lehetőség, de a mi pályánk nemcsak ebben lesz különleges, hanem ízületkímélő tulajdonságai lesznek, és ilyen nincs még Magyarországon, sőt, nemzetközi szinten is a legkorszerűbbnek számít.
– Mikor lesz kész?
– Szeretnénk nyár végén birtokba venni a létesítményt, de valószínű, hogy a teljes üzem a téli szezon elejére indulhat be.
Városmajor