Atlétika
Nagy Marcell
Moravcsik Angéla kilencedik helyen végzett a július 16-19. között Svédországban zajló ifjúsági atlétikai Európa-bajnokságon. Az MTK gerelyhajítója a kontinensviadal tapasztalatiról, a versenyről és a közeljövő terveiről beszélt.
– Most, hogy túl vagyok az Eb-n, úgy értékelem, jó versenyt zártam. Látom azonban, hogy nagyon sokat kell még tanulnom, mindenekelőtt azt, hogy hogyan hozzam ki magamból a legtöbbet az ilyen éles helyzetekben – mondta a húsz éves sportoló.
– Egyfelől úgy érzem, ez most sajnos nem sikerült. Többet vártam magamtól, de csak a maximalista természetem miatt nem vagyok elégedett. Az edzőm, Magyari Zoltán elmagyarázta, hogy azok a lányok, akik az ellenfeleim voltak, hosszú-hosszú évek óta keményen edzenek azért, hogy ide eljussanak. Én fél éve edzek magas szinten, még nem mondhatjuk, hogy igazán keményen – folytatta Angi.
– Január óta készülünk együtt Zolival, úgy gondolom, még az út elején vagyunk. Ennek tudatában, ebből a szemszögből úgy véljük, hogy nagyon nagy teljesímény az, hogy egyáltalan kijutottam az Európa-bajnokságra, ahol sikerült döntőbe kerülnöm. Ha ezt veszem figyelembe, akkor elégedett vagyok az eredménnyel, magammal, Zolival – tette hozzá az MTK gerelyhajítója.
– Nagyon jól éreztem magam kint, más volt, mint bármely előző világversenyem vagy edzőtáborom: ezúttal nem a helyszínnel, az ételekkel vagy a társasággal foglalkoztam, hanem egész héten kizárólag a versenyre koncentráltam, e körül forgott minden gondolatom. Ebből is látszik: agyban is sokat fejlődtem, és ez a jövőben is így lesz, hogy egyre profibbá válhassak – magyarázta a kék-fehér versenyző.
– Az Európa-bajnokság új utat mutatott most nekem: igenis van miért edzeni és erőfeszítéseket tenni. Hiszem azt, hogy a kemény munka meghozza gyümölcsét. Amióta az MTK-ban, Magyari Zoltán irányításával sportolok, egyszerűen imádok edzésekre járni, alig várom a következő tréninget! Összeségében nagyon hálás vagyok azért, hogy újabb – értékes – tapasztalatokat gyűjthettem, és kezdő versenyző létemre ott lehettem a kontinensviadal döntőjében.