Atlétika
Krizsán Xénia
„Azért jöttem haza Amerikából, mert mindenképpen profiként szerettem volna kosárlabdázni, és szerencsére itthon a tanulmányaimat is folytathatom” – mondja a TFSE-MTK Budapest élvonalban szereplő kosárcsapatának újdonsült játékosa, Tóth Tímea.
Egyesek nehezen tudják elhinni, hogy az amerikai álom visszafelé is működik, pedig tény: Tóth Tímea maga mögött hagyta tengerentúli tanulmányait, és a TFSE-MTK Budapest színeiben tér vissza hazánkba.
– Miután befejeztem az amerikai egyetemet, egyértelmű volt, hogy itthon képzelem el az első profi évemet. Ha kint maradtam volna, az a sport rovására ment volna. Azért jöttem haza, mert mindenképpen profiként szerettem volna kosárlabdázni, amire itthon van lehetőségem. Ráadásul a tanulmányaimat is folytathatom: sportmenedzsment szakon jó lenne mesterdiplomát szerezni – avat be terveibe a 23 éves center.
Kíváncsiak voltunk arra is, miért éppen a TFSE-MTK Budapest együttesében képzeli el a jövőjét?
– Nagyon szimpatikus volt, ahogy a lányok újoncként helytálltak. Mint akiknek nincs veszítenivalójuk, csak a győzelem lebegett a szemük előtt, és ez kívülállóként is jól látszott. Biának a stílusát, edzői felfogását már tavaly, az Universiádén megismertem, A csapattársaim többségével pedig régebben vagy a Vasasban, vagy ellenfélként már találkoztam, így a beilleszkedés is könnyebben megy.
Hozzátette, nagyon várja már, hogy kezdődjön az új évad. Annak különösen örül, hogy végre itthonról is több szakmai visszajelzést kaphat.
– Nyilván, így, hogy Magyarországon játszom, többen is fognak figyelni, mint ahányan az amerikai mérkőzéseimet látták. Szeretném is megmutatni a régi edzőimnek és a hazai közvéleménynek, hogy mennyit fejlődtem Amerikában. Na meg, az is szuper, hogy végre a családom is újra testközelből szurkolhat majd nekem.