Kézilabda
Poczetnyik Luca
A hazaiak bírták jobban a hajrát, így övék lett a győzelem.
A női amatőr NB I piros csoportjának 10. fordulójában az MTK-TFSE a Vasas Akadémia II. otthonába látogatott. Jól kezdtük a találkozót, hiszen hamar ötpontos fórra tettünk szert, és a negyed végén 19-15-re vezettünk. A második felvonásban kevésbé támadtunk hatékonyan, így felzárkózott a Vasas, majd a hazaiak a félidő vége előtt átvették a vezetést (30-28).
A térfélcsere után is óriási küzdelem zajlott, a záró etap előtt egy pontra faragtuk a hátrányt. Az utolsó negyed első hat pontját a Vasas szerezte, ám ezután sikerült visszazárkóznunk, és öt perccel a meccs vége előtt 53-53-at mutatott az eredményjelző. Ezt követően azonban mindössze két pontot szereztünk, a Vasasnak pedig sültek a dobásai, így 69-55-ös vereséggel zártuk a fordulót.
Női amatőr NB I, piros csoport 10. forduló
Vasas Akadémia II.–MTK-TFSE 69-55 (15-19, 15-9, 15-16, 24-11)
statisztika