Atlétika
Nemes Rita
A nyílt sportágválasztó rendezvényen – többek között – az MTK sakkozói is bemutatót tartottak a nebulóknak. Balla Attila, szakosztály-igazgató, illetve a Brüll Alfréd akadémista, Terbe Julianna és ikertestvére, Zsuzsanna mutatták be a játék alapjait. Julit faggattuk, aki legnagyobb vágyát is megosztotta velünk.
– Hogyan készültetek a nyílt napra?
– Korábban már kifejlesztettük azt a technikát, mely alapján megtanítjuk a kisebbeknek a sakkot. Most kevés idő állt rendelkezésünkre, nem tudtunk mindent megmutatni a gyerekeknek, hanem csak az egyszerűbb játékokba vontuk be őket, ezzel szerettük volna felkelteni az érdeklődésüket.
– Milyen volt az első kis csapat?
– Nagyon aranyosak voltak. Akadtak olyanok akiknek nagyon, és voltak, akinek kevésbé, vagy egyáltalán nem tetszett a sakk. Természetesen ezzel nincs gond, hiszen nem vagyunk egyformák; van, aki a mozgásos sportokat preferálja.
– Milyen gyakran térnek vissza a fiatalok hozzátok, bemutató, vagy nyílt nap után?
– Sajnos, az a tapasztalatom, hogy jóval kevesebben, mint a többi sportágban. Ennek oka, hogy aki már tud és szeret sakkozni, leigazolt a neki szimpatikus egyesülethez, aki pedig nem tud, vagy nem is szeret, az pedig más sport felé hajlik. Csekély az érdeklődés.
– A fiúk vagy a lányok az ügyesebbek?
– Nem lehet különbséget tenni, mert egyénfüggő, vagyis, mennyire szereti a sakkot, mennyi időt és energiát fordít rá és van-e támogató háttér.
– Jó érzés átadni a tudásod másoknak?
– Nagyon szeretem tanítani a sakkot. Nem titkolt célom, hogy a jövőben sakkedző legyek.