Tenisz
Gálfi Dalma
Babos Tímea több mint két és fél órás küzdelemben győzte le svájci ellenfelét.
Indulhat a US Open
Szépen búcsúzott a juniorkorosztálytól Piros Zsombor. A 17 éves teniszező nevéhez ugyanis két sporttörténelmi eredmény is fűződik az idén. Első magyar fiújátékosként nyert junior Ausztrál Opent, majd U18-as egyéni Európa-bajnokságot. Az MTK Budapest versenyzője volt a Digi Sport napindító műsorának vendége.
Az MTK Budapest teniszezője, Piros Zsombor friss junior Európa-bajnokként nyilatkozott az utanpotlassport.hu-nak az eddigi sikereiről és a jövőjéről.
Piros Zsombor megnyerte az U18-as Európa-bajnokságot a svájci Klostersben, ő az első magyar, akinek ez sikerült a fiúk közül. Azt mondja, saját magát is meglepte a jó játékával, mert előzetesen a nyolcaddöntőre számított. De megerősítette: az eredeti tervének megfelelően ez volt a búcsúversenye a juniorkorosztályban.
Csütörtökön kivívhatja a döntőbe jutást az MTK Budapest teniszcsapata a Szuperligában.
Babos Tímea és Andrea Hlavackova kettőse kikapott a wimbledoni teniszbajnokság női párosversenyének hétfői nyolcaddöntőjében.
A Nemzeti Sport készített nagyobb lélegzetű interjút Babos Tímeával. Az MTK Budapest versenyzője leginkább a mentalitásában látja az elmúlt hetek kudarcainak okát, de mindent megtesz a fejlődésért, és az edzőváltás sem fordult meg a fejében.
A győzelem hiányzik, a forma alakul. Talán így lehet legjobban összefoglalni Babos Tímea rövid egyes szereplését a Mallorca Openen.
Babos Tímea és csapata közleményben reagált a nagy vihart kavart videófelvételre.
« Előző oldal | 156157158159160161162163164165166 | Következő oldal » |
---|