Tenisz
Fucsovics Márton

Tenisz: Szabanin Natália betegséggel kezdte az évet, de újra egyre jobb erőben

Publikálva: 2022.02.22 Frissítve: 2022.02.22 Tenisz

Fiatal játékosunknak nem indult jól a 2022-es esztendő, azonban a felnőttek közé idén átlépő Szabanin már csak előre tekint.

Az MTK Budapest – két éven át Pozsonyban gyakorló – 18 éves játékosa, Szabanin Natália a rá váró érettségi miatt ősz óta Budapesten készül, mi több új edzővel, a kolozsvári születésű Székely Andrással szeretne a felnőttmezőny legjobbjai közé kerülni. Azonban klubunk reménységének korántsem kezdődött ideálisan az év.

– Nagyon kemény, öthetes alapozást csináltam végig a múlt év végén. A pályafutásom alatt még soha korábban nem készültem ilyen elszántan, mint most. Viszont január elején elkezdtem rosszul érezni magam az edzéseken, gyakran fájt a fejem, egyre erőtlenebb voltam, de semmilyen konkrét betegségre utaló jelet nem találtunk, több koronavírustesztem is negatív lett. Így úgy döntöttünk: pihenek néhány napot, majd ezután újra elkezdtem edzeni, kisebb intenzitással.

Január közepén elrajtolt a versenyszezon, melyet – a nehezebb napok után – Nati a spanyolországi Manacorban rendezett, 25 ezres ITF-tornán indított.

– Sajnos nem igazán javult a közérzetem, ennek ellenére az első fordulós meccsemet még megnyertem, majd a második körben végül fel kell adnom, mert nagyon rosszul éreztem magam a pályán. A meccs után újabb covid-tesztet kellett csináltatnom, amely már pozitív lett. Ami csak azért ért meglepetésként, mert az elutazás előtt az összes tesztem negatív eredményt mutatott. Ezután kint maradtam karanténban, majd amikor hazajöttem, még újabb egy héten át nem edzettem, próbáltam teljesen rendbe jönni.

A juniorkorosztálytól 2021 végén elbúcsúzó tehetséget legkorábban áprilisban láthatjuk ismét játszani, ami a tornákat illeti.

– Két hete ismét elkezdtem teniszezni, rövid edzéseket tartunk, több szünettel. Fokozatosan egyre jobban bírom a terhelést, de még mindig nem az igazi. Csak annyit játszunk, amennyi még fizikailag jól esik nekem. Nem szeretnénk elsietni a visszatérést, éppen ezért a következő időszakban biztosan nem indulok tornákon, leghamarabb két hónap múlva versenyezhetek újra.

(Képek forrása: MTSZ)

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!