Atlétika
Krizsán Xénia

Tenisz: Piros Zsombor tornagyőztes a Koreai Köztársaságban

Publikálva: 2022.10.09 Frissítve: 2022.10.09 Tenisz

Piros Zsombor megnyerte a dél-koreai Kvangdzsuban rendezett keménypályás challenger-tenisztornát.

Egyesületünk 22 esztendős játékosa – aki 160. a világranglistán – a szombati elődöntőben 6:2, 6:7, 6:2-re verte az amerikai Christopher Eubankset (137.) úgy, hogy ötből öt bréklabdát hárított.

A Davis Kupa-válogatott Pirosra karrierjének negyedik és idei harmadik challenger-fináléjában az első helyen kiemelt Emilio Gomez (102.) várt, akivel először csapott össze. Az ecuadori rivális – az 1990-ben Roland Garros-bajnok Andres Gomez fia – 30 éves létére még csak challenger-versenyeken jeleskedett, melyekből négyet megnyert, míg Piros egy trófeánál tartott.

A budapesti teniszező a nyitószettben 2:2 után nem vesztett játékot, majd a második felvonásban ismét 2:0-lal kezdett. A dél-amerikai nem találta az ellenszert Noszály Sándor tanítványának a stabil alapvonaljátékára, aki 5:2-nél már a tornagyőzelemért adogatott.

Ekkor négy rontott ütéssel semmire elbukta a szerváját, ám 5:4-nél már nem remegett meg, és egy remek adogatással lezárta az 1 óra 18 perces meccset, hogy aztán ütőjét és sapkáját eldobva ünnepeljen.

Piros a júliusi, tamperei sikere után a második challenger-trófeáját hódította el, és újabb karriercsúccsal a 137. hely körül áll majd a jövő heti világranglistán.

Eredmény, döntő:
Piros Zsombor (7.)-Emilio Gomez (ecuadori, 1.) 6:2, 6:4

Forrás: MTI, borítókép: Magyar Tenisz Szövestség

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!