Kézilabda
Andróczki Flóra

Tenisz: Piros Zsombor elveszítette a pozsonyi döntőt

Publikálva: 2021.11.14 Frissítve: 2021.11.14 Tenisz

Az MTK Budapest teniszezője, Piros Zsombor két szettben kikapott a holland Tallon Griekspoor ellenfeleként a Pozsonyban rendezett keménypályás Challenger-verseny döntőjében.

Az MTK Budapest teniszezője, Piros Zsombor a Pozsonyban rendezett keménypályás Challenger-versenyen remek formát mutatva jutott el a döntőig, melyben a tornán második kiemelt Tallon Griekspoor várt rá. A holland játékos szériáját sem érhette panasz a finálé előtt, hiszen a 25 éves teniszező 25 mérkőzés óta nem talált legyőzőre, közben négy tornagyőzelemnek örülhetett.

A döntőben mindkét fél hozta az adogatását 3:2-es holland vezetésig, akkor Griekspoor megbrékelte Zsombit, és bár sportolónknak 3:5-nél volt egy labdája, hogy visszavegye az adogatását, az első játszma a világranglista 72. Griekspooré lett.

A második szettben Zsombi egyből elveszítette az adogatását, így nehéz helyzetbe került, de 1:2-nél sikerült visszabrékelnie. Az öröm nem tartott sokáig, ugyanis innentől kezdve már csak a holland nyert játékot. Zsombi 5:2-es Griekspoor vezetésnél derékfájdalmai miatt ápolást kért, de hősiesen befejezte a mérkőzést. Griekspoor 1 óra 11 perc alatt nyerte meg zsinórban az ötödik tornáját, de kitűnőségünknek is jár az elismerés a bravúros menetelésért.

CHALLENGER-TORNA, POZSONY, FEDETTPÁLYÁS (KEMÉNY)
DÖNTŐ
Piros Zsombor-Tallon Griekspoor (holland, 2.) 3:6, 2:6

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!