Atlétika
Szabó Beatrix

Tenisz: Babos Tímea párosban nyolcaddöntőbe jutott Wimbledonban, Piros Zsombor búcsúzott Karlsruhéban

Publikálva: 2024.07.07 Frissítve: 2024.07.07 Tenisz

Timiék duója 2-1-re nyert, amerikai-ausztrál párost győztek le.

A hetedik helyen kiemelt Piros Zsombor elvesztette az elődöntőt a Karlsruhéban zajló, 75 ezer euró (29,6 millió forint) összdíjazású salakpályás challenger-tenisztornán. A világranglistán 181. játékosunk vasárnap délelőtt az első helyen kiemelt argentin Camilo Ugo Carabellivel (100.) találkozott, pályafutása során először. A 24 éves játékos az első szettben tudott versenyben lenni riválisával: mindketten korán brékeltek, majd a hajrában a dél-amerikai teniszező újfent fogadóként nyert gémet, így negyven perc elteltével előnybe került.

A második játszma alig huszonhárom percig tartott, az argentin sorra vette el Piros adogatójátékait, és bár a magyar játékos két mérkőzéslabdát hárított, a rivális a harmadikat kihasználva lezárta az egy óra három percig tartó összecsapást és a fináléba jutott.

Babos Tímea és párja, Nadja Kicsenok a Nicole Melichar-Martinez és Ellen Perez duó ellen játszott, ám a folyamatos esőzések megnehezítették a dolgukat, hiszen rögtön csúszással kezdődött az összecsapás, sőt még félbe is szakadt a játék. Az első szettet 6:4-re az ellenfél páros nyerte, ám a második etapot már fölényesen, 6:2-re nyerték Timiék. A minden eldöntő harmadik felvonás sem hozott nagy izgalmakat, hiszen ezt is 6:2-re behúzta kék-fehér játékosunk és társa, így már a nyolcaddöntőre készülhetnek Wimbledonban.

Eredmény, női páros, 2. forduló (a 16 közé jutásért):
Babos Tímea, Nadja Kicsenok (magyar, ukrán) - Nicole Melichar-Martinez, Ellen Perez (amerikai, ausztrál, 3.) 4:6, 6:2, 6:2

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!