Kézilabda
Fekete Bozsana
Piros Zsombor győzött, Babos Tímea viszont kiesett a selejtező első fordulójában szerdán az ausztrál nyílt teniszbajnokságon. A már a második körben járó Gálfi Dalma szintén búcsúzott Melbourne-ben.
Az MTK Budapest teniszezője, Piros Zsombor (127.) az olasz Andrea Pellegrinóval (157.) szállt szembe, akit szettveszteség nélkül megvert az eddigi két mérkőzésükön – írja az MTI.
Első találkozójukat éppen a tavalyi Australian Open-selejtezőben vívták, ráadásul szintén a második fordulóban, akkor az AO 2017-es juniorbajnoka 6:2, 7:5-tel lépett tovább. A harmadik összecsapáson az ellenfél – a magyar szövetség beszámolója alapján – agresszívan, stabilan uralta az első szettet. A brékhátrányból (1:3) még visszajött a magyar (3:3), majd a rövidítésben is felállt 1-5-ről, de 7-5-re elvesztette a tie-breaket. A második játszmától szinte másik Piros Zsombor kezdett teniszezni, és 6:2, 6:1-re hozta a következő kettő szettet.
A győzelme után Piros Zsombor így értékelt a Magyar Tenisz Szövetségnek:
A világranglistán 178. álló Babos Tímea első ellenfele a lett Darja Semenistaja (143.) volt, akivel még nem találkozott. A párosban négyszeres Grand Slam-bajnok magyar betegen érkezett a 15-ös pályára: köhögött, fújta az orrát, és nehezen kapott levegőt. A második szettben 1:2-nél ápolták is a pályán, megmérték a vérnyomását, és lassan javult a helyzet. Sorozatban hét gémet nyerve már ő vezetett 4:6, 6:2, 2:0-ra, sőt, 3:1 is volt a döntő szettben. Az MTK Budapest 30 éves játékosa jól játszott, okosan tördelte a játékot tenyeres nyesésekkel, emellett kiválóan szervált. A 32. helyen kiemelt riválisa azonban ekkor pontosabban kezdett teniszezni és fordított a keményen küzdő Babos ellen, s végül ő nyert. Babos a jövő héten párosban lép pályára az AO főtábláján.
A hétfői eső miatt feltorlódott program következtében Gálfi Dalma (139.) már a kvalifikáció második fordulójában lépett pályára a folytatásban, a hazai közönség előtt szereplő Priscilla Hon (206.) várt rá. Az MTK Budapest kiválósága kezdett jobban, az elején kétszer is elvette ellenfele szerváját (4:1), s bár utána a szett végjátékéban egyszer elbukta a sajátját, végül 6:4-re megnyerte az első játszmát. Második felvonásban aztán az ausztrál került korai brékelőnybe (0:3), amelyet sajnos ki sem engedett a kezéből, ezzel 6:3-mal egyenlített. A döntő szettben ismét a kezdésnél dőltek el a lényegi kérdések: az első gémben Gálfi ismét nem tudta hozni az adogatását, a továbbiakban Hon pedig nem adott esélyt Dalmának a visszabrékre. A magyar lány három játszmában búcsúzott a selejtező második körében.
A főtábla vasárnap rajtoló küzdelmeiben Fucsovics Márton (MTK Budapest) alanyi jogon szerepel.
Eredmények, selejtező
1. forduló:
Darja Semenistaja (lett, 32.)–Babos Tímea 6:4, 2:6, 6:4
Piros Zsombor–Andrea Pellegrino (olasz) 6:7 (5-7), 6:2, 6:1
2. forduló:
Priscilla Hon (ausztrál)–Gálfi Dalma (29.) 4:6, 6:3, 6:4