Atlétika
Szabó Beatrix

Tenisz: fordított és legyőzte az egyiptomiakat a magyar válogatott a Davis-kupában

Publikálva: 2024.09.14 Frissítve: 2024.09.14 Tenisz

Bár párosban kikaptak a mieink, Piros Zsombor és Valkusz Máté győzelmével a magyar férfi teniszválogatott összesítésben 3-2-re győzött Egyiptomban a Davis-kupa osztályozóján.

Piros Zsombor pénteki győzelme, illetve Valkusz Máté veresége után szombaton 1-1-ről folytatódott a magyar és az egyiptomi csapat kairói párharca a Davis-kupa-osztályozón, az egyes számú világcsoportban.

Az MTI beszámolója szerint a második játéknapon kellemes 28 fokban indult a program, méghozzá a páros mérkőzéssel. A két kapitány nem változtatott az előzetesen megadott felálláson, vagyis Karim Mohamed Mamun és Mohamed Szafvat szállt szembe Fajta Péterrel és Madarász Gergellyel. A mérkőzés ötödik játékában az ellenfél elvette Fajta adogatását, de a 33 éves Szafvat szervájánál sikerült rögtön visszabrékelni, így jutottak el a rövidítésig. Ebben 4–1-re elhúztak a vendégek, majd az afrikai kettős sorozatban négy ponttal fordított. Aztán magyar szettlabdánál a balkezes Madarász kiütötte a labdát, két perccel később pedig Egyiptom szettelőnybe került. 

A folytatás nem hozott bréket, mindkét duó hozta sorban a szerváit, és fej fej mellett haladva jutottak el az újabb tie-breakig. Ebben hajszálnyival a hazaiak voltak jobbak, akik 5–5 után két pontot nyertek, így Egyiptom 7:6 (8-6), 7:6 (7-5)-ra nyert, és előnybe került a párharcban.

Ezután következett az MTK Budapest kiválósága, a magyar válogatott első számú játékosa, Piros Zsombor az egyiptomiak legjobbja, Mohamed Szafvat ellenében.

A szombati első egyes meccsen nagy teher volt a világranglistán 222. helyezett magyar játékos vállán, mivel annak tudatában lépett az el-Gezira Sporting Club salakpályájára, hogy veresége esetén az afrikaiak megnyerik a párharcot. 

Piros pénteken maratoni meccsen, szetthátrányból fordítva verte meg Amr el-Szajedet, ezúttal pedig azzal a Mohamed Szafvattal került szembe, aki az előző napon legyőzte Valkusz Mátét, majd, mint írtuk, délelőtt a párosban is diadalmaskodott Karim Mohamed Mamun oldalán. A 33 éves rivális ennek megfelelően nem tűnt frissnek a mérkőzés elején, a budapesti teniszező 2:0-val kezdett, de az egyiptomi hamarosan utolérte. A kimerítő labdamenetek végén a párharc sorozatban negyedik szettje is rövidítésbe torkollott, s ebben a kevesebbet rontó Piros bizonyult jobbnak (7-3).

A folytatásban Szafvat egyre fáradtabban mozgott – a szünetekben folyton masszírozták-frissítették –, a magyar éljátékos pedig igyekezett futtatni, aminek dupla brékkel 4:0-s előny lett az eredménye. A hátralévő időben még az is „belefért”, hogy Piros egyszer elveszítse a szerváját, a győzelmét már nem fenyegette veszély (7:6, 6:1).

A győzelmét követően Piros Zsombor így értékelt a hazai szövetség (MTSZ) közösségi oldalán:

Ez azt jelentette, hogy az osztályozó az ötödik, utolsó meccsen dől el. A kairói párharc zárófelvonásában elvileg a pénteki nyitónap két vesztese lépett volna pályára az el-Gezira Sporting Clubban. Amr el-Szajed egy napja Piros Zsombortól, míg Valkusz Máté Mohamed Szafvattól kapott ki egyaránt óriási csatában.

A hazai kapitány azonban csere mellett döntött, így a világranglistán 402. Valkusz nem az előző napon a kezén-lábán görcsölő el-Szajeddel, hanem Faresz Zakariával került szembe, aki jelenleg a 923., és legjobbja a 909. pozíció volt. A 23 éves ellenfél az elmúlt hét mérkőzését elvesztette az ITF-tornákon, és legutóbb júniusban nyert meccset.

Eleinte nem látszott a két játékos közötti helyezésbeli különbség, fej fej mellett haladtak, majd a 26 esztendős magyar brékelt, és 6:3-ra hozta a nyitószettet. A folytatásban nyolc gémet kellett várni a következő brékre, ekkor Valkusz 4:4-nél csodás röptével elvette Zakaria adogatását, majd kiszerválta a mérkőzést, és ötödik egyéni találkozóján első győzelmét aratta a Davis-kupában. A magyar válogatott 3-2-re győzött.

A két legjobbjukat, Marozsán Fábiánt (49.) és Fucsovics Mártont (85.) nélkülöző magyarok tehát jövőre ismét a döntő selejtezőjében szerepelnek, a vesztes Egyiptom pedig a világcsoport I-ben folytatja.

A válogatott tavaly szeptemberben sikerrel vette az osztályozót, akkor Törökország ellen nyert 4-0-ra Keszthelyen. Idén februárban, Tatabányán aztán a magyarok 3-2-re kikaptak a németektől a selejtezőben.

Eredmény, Davis-kupa, osztályozó:
Egyiptom–MAGYARORSZÁG 2-3
Faresz Zakaria–VALKUSZ Máté 3:6, 4:6
Mohamed Szafvat–PIROS Zsombor 6:7 (4-7), 1:6
Karim Mohamed Mamun, Mohamed Szafvat–FAJTA Péter, MADARÁSZ Gergő 7:6 (8-6), 7:6 (7-5)

pénteken játszották:
Amr el-Szajed–PIROS Zsombor 7:5, 3:6, 4:6
Mohamed Szafvat–VALKUSZ Máté 6:3, 5:7, 7:6 (7-5)

(Forrás: MTI; a fotók forrása: MTSZ)

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!