Kézilabda
Poczetnyik Luca
A Magyar Teniszszövetség új sorozatot indított hivatalos honlapján, amelyben minden héten az előző versenyhét magyar „teniszhősével” készítenek interjút. Az első alanya a szériának a múlt héten Kristina Mladenoviccsal a dubai tenisztorna páros versenyét megnyerő Babos Tímea volt.
Az MTK Budapest teniszezője, a párosban háromszoros világbajnok – kétszer Mladenovic oldalán – Babos Tímea idei harmadik tornagyőzelmét aratta, és a múlt heti szereplésével 150 pontot szerzett a páros világranglistán, így a 82. helyre lépett előre a rangsorban.
– Kikivel, ahogy sokszor említettük mindketten, nem vesztünk össze, folyamatos kapcsolatban álltunk az elmúlt bő másfél évben is. Én többször pedzegettem neki, hogy játsszunk néhány versenyt együtt, de valahogy soha nem úgy jött ki a lépés, egészen a dubai torna nevezéséig. Kerestük egymást, kerestük közösen a lehetőséget, hogy játszhassunk újra egymás oldalán. Mindkettőnknek voltak nehézségei ebben az évben, és már karrierünk korábbi időszakában is segített a páros, amiben egy időben nagyon nagy sikereket értünk el együtt – árulta el Babos, hogyan találtak egymásra Mladenoviccsal, s kitért a folytatás lehetőségére.
– Folyamatosan egyeztetünk Kikivel és a csapatával, meglátjuk. A mostani tornagyőzelem és a mutatott játék bizakodásra adhat okot. Közeledik az Australian Open páros nevezés határideje is, legkésőbb akkorra kiderül – jelentette ki a teniszező, és egyben értékelte is az idei évet, miután a dubai volt az utolsó 2022-es versenye.
– Karrierem legnehezebb éve volt, lelkileg mindenképp. Nem ilyen tervekkel vágtam neki ennek az évnek, az biztos, hogy szakmailag nem a legkedvesebb esztendőm lesz. Ellenben nagyon sokat tanultam magamról, az engem körülvevő emberekről, és büszkén mondhatom, hogy fejlődtem, ami nagyon fontos. Máshogy ezt az évet nem is tudtam volna nagyon komoly törés nélkül átvészelni, csak úgy, ha elfogadom magam, és próbálom jobbá tenni minden egyes nap az élet minden területén – közölte Babos.
A teljes interjú ide kattintva olvasható.
(Forrás: NSO)
Tenisz: Gálfi Dalma sikerrel vette a selejtező első fordulóját az ausztrál nyílt teniszbajnokságon
Tenisz: az elődöntőben búcsúzott Babosék párosa
Tenisz: Gálfi Dalma az egyiptomi Sheriffel kezd a wimbledoni főtáblán
Tenisz: Gálfi Dalma a selejtező első körében búcsúzott a keménypályás amerikai nyílt teniszbajnokságtól