Atlétika
Magyari Zoltán

Tenisz: két helyszínen is remekül kezdtünk

Publikálva: 2025.01.22 Frissítve: 2025.01.22 Tenisz

Gálfi Dalma és Nagy Adrienn is győzni tudott.

Egyesületünk teniszezője, Nagy Adrienn egyesben és párosban is a monastiri keménypályás ITF-tornán szerepel a héten. Adri kedden párosban indította a hetet, ahol Anasztaszija Szuhotinával 7:6, 6:3-as győzelemmel bejutott a legjobb nyolc közé.

A fiatal játékos ezután szerdán egyesben volt érdekelt Jelena Milovanovics ellen. Adri az első szettet óriási csatában 7:6-ra (10-8) nyerte, majd a második játszmát 6:2-re elveszítette. A magyar lány ezután a döntő játszmát is rövidítésben, 7:3-ra hozta, ezzel több, mint háromórás mérkőzésen került be a nyolcaddöntőbe.

Gálfi Dalma szintén szerdán, a Portóban zajló W75-ös keménypályás ITF-tenisztornán Jesika Maleckovával játszott. Az első szettben 3:3-után Dalma tudott először brékelni, majd hozta az adogatását, és ezzel a játszmát is. A következő felvonásban 2:2 után teniszezőnk négy játékot nyert egymás után, ezzel 6:3, 6:2-re győzött, és bejutott a nyolcaddöntőbe.

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!