Atlétika
Jankovics Dániel

Short track: Szigeti Dóra és Talabos Attila is győzött összetettben a junior országos bajnokságon

Publikálva: 2021.02.27 Frissítve: 2021.02.27 Rövidpályás gyorskorcsolya

Két gyorskorcsolyázónk nyakába is aranyérmet akasztottak.

Szombaton a három idősebb korosztály 1000 méteres versenyével folytatódott a rövidpályás gyorskorcsolyázók junior országos bajnoksága. A junior „C” lányok között Szigeti Dóra harmadik lett 1000 méteren, majd megnyerte a szuperdöntőt, ezzel aranyérmet nyert összetettben.

Szintén megnyerte az összetettet Talabos Attila, aki pénteken triplázott, ezúttal pedig 1000 méteren diadalmaskodott, majd harmadik lett a szuperdöntőben. Klubtársa, Bontovics Balázs a 2., a szintén MTK-s Szigeti Ádám harmadik lett az egy kilométeres távon. Balázs a szuperdöntőben is a második helyen ért célba, ezzel bronzérmes lett a pontversenyben.

A lányoknál, a legidősebbek között Varga Reginának ezüstérem járt a végelszámolásnál, miután második lett a szuperdöntőben és 1000 méteren is. A junior „B” korosztályban Dobrán Flóra ezüst-, Schönborn Melinda bronzérmes lett az összetettben. Előbbi megnyerte az 1000-et, és második lett a nagydöntőben, utóbbi pedig harmadik lett mindkét számban. A junior „B” fiúknál Zhang Yu Jie Dominik 1000 méteren, illetve a nagydöntőben is második lett, így összetettben ezüstérmet ünnepelhetett.

A délutáni programban a fiatalabbaké volt a főszerep: junior „E” korcsoportban Kiss-Gebora Flóra és Kun Bence Benedek 777 és 333 méteren is győzni tudott, ezzel mindketten jó úton haladnak a végső siker felé.

Részletes eredménylista ITT.

Ezt olvastad már?

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!