Atlétika
Nagy Marcell
Az MTK Budapest első számú sakkcsapata a kilencedik helyen végzett a Szuperligában.
A múlt hét végén az MTK Budapest sakkcsapatai a Szuperliga és az NB II utolsó fordulóin vettek részt.
A Szuperliga összevont két záró fordulójának szombaton és vasárnap a fővárosi Bara Hotel adott otthont. Az MTK Budapest előbb a későbbi harmadik helyezett Sentimento Ajka BSK-tól 8,5-3,5-ra kikapott, majd 9,5-2,5-re legyőzte a Dr. Hetényi Géza SK-t. Első számú együttesünk 39,5 ponttal a 9. helyen végzett a tízcsapatos bajnokságban. Az NB II-es, ifikkel teli csapatunk vasárnap Törökbálintra látogatott, és 6,5-5,5-ös vereséget szenvedett. A csapat a bajnokság középmezőnyében, a 8. helyen zárt.
A játékosaink szereplését illetően Fodor Balázs csapatvezetőnk a következőről tájékoztatott:
– Több játékosunk is kimagasló teljesítményt nyújtott a Szuperligában, közülük is kiemelném Mátyássy Lázárt, aki egy hajszállal maradt le a nemzetközi mesteri normáról, 8 mérkőzésből 6 pontot gyűjtött. Újdonsült igazolásunk, Gara Anita 9 mérkőzésből 4,5 pontot szerzett. Reális esélye volt a normaszerzésre Gehér Koppánynak is, akinek az utolsó két forduló nem az elképzelései szerint alakult, de így sem panaszkodhat, hiszen 9 mérkőzésből 3,5 pontot gyűjtött. Sajnos egy pont hiányzott volna ahhoz, hogy biztosan a Szuperligában maradjunk, de így is van esélyünk a további tagságra, nem rajtunk múlik. A versenyszezon még csak most kezdődik, szombattól a korcsoportos egyéni és csapat rapidbajnokságon drukkolhatunk az MTK-soknak.
A bajnokságból több kiemelkedő egyéni teljesítményt is megemlíthetünk:
– Papp Levente a második fordulóban döntetlent játszott Motylev Alexander orosz nagymester ellen, akinek 2600 feletti az élője.
– Juhász Ágoston az első fordulóban megverte Kovacevic Alekszander nagymestert, aki 2470 pontszámú játékos.
– Marosi Levente a harmadik fordulóban megverte Jankovic Alojizje nagymestert, akinek az élője 2548 volt.
– Gehér Koppány a negyedik fordulóban megverte Ács Péter nagymestert, aki a magyar férfiválogatott kapitánya, és az élője 2577 volt. Koppány nem mellesleg legyőzte Dr. Floumbort András nagymestert is, akinek az élője 2457 volt.
– Öngüt Tamás a nyolcadik fordulóban döntetlent játszott a magyar válogatott oszlopos tagjának számító Bánusz Tamás nagymesterrel, akinek az élője 2609 volt.
– Bálint Péter a hetedik fordulóban megverte Aczél Gergely nagymestert, akinek ekkor 2500 felett volt az élője.
– Juhász Ármin a hetedik fordulóban ért el kiemelkedő eredményt, amikor döntetlent játszott Balogh Csaba nagymesterrel, akinek az élője 2575 volt.
– A nyolcadik fordulóban Fodor Balázs legyőzte Aveskulov Valeriy nagymestert, akinek az élője 2500 felett volt.