Tenisz
Piros Zsombor

Röplabda: nem bírtunk ellenfelünk légiós játékosával

Publikálva: 2024.02.10 Frissítve: 2024.02.10 Röplabda

Sok sérülttel és utánpótláskorú játékossal négy szettben kikaptunk Szegeden.

Szombaton Szegeden tettünk kísérletet rossz szériánk megtörésére, ellenfelünk a tabellán mindössze egy ponttal állt előttünk, így igazi rangadónak nézhettünk elébe. Szerencsére a rossz kezdés átka ezúttal nem tartott velünk az idegenbeli meccsre, ugyanis Kardos Bogi vezérletével 9:6-ra léptünk el. A hazaiak mestere nem is tétlenkedett, azonnal időt kért, ám ez sem törte meg a lendületünket, 15:8-nál továbbra is mi birtokoltuk az előnyt. A folytatásban közel jártunk a tízpontot különbséghez, de a végére szépítettek a szegediek, de így is magabiztosan nyertük a szettet 25:19-re.

A második játszma ugyan hazai fölénnyel indult, de 12:11-nél már újra a szegedi vezetőedző kényszerült időt kérni. Ezúttal bejött a szusszanás ellenfelünknek, zsinórban négy pontot szereztek, míg mi egyet sem. Fokozatosan növelni tudták az előnyt, és ezúttal ők nyerték a szettet 25:19-re.

A harmadik felvonás ennél rosszabbul már nem is indulhatott volna számunkra, 4:0-s hátrányba kerültünk a legelején. 12:4-nél már jelentősen le voltunk maradva, és innen nem is volt visszaút, csak kozmetikázás a különbségen, 25:20-ra elveszítettük a szettet.

A negyedik etapba 2-1-es hátránnyal mentünk bele, és ugyan szoros csatára késztettük ellenfelünket, a vezetést ők birtokolták. Vigh Arianna pontjával és Kollár Borbála ász nyitásával 21:19-nél átvettük az irányítást, amit 23:21-ig meg is tartottunk. Ezután egyenlítettek a hazaiak, sőt a végjátékot hiba nélkül lehozva nyerték a szettet 25:23-ra, ezzel pedig a meccset 3-1-re.

Női NBI alapszakasz, 14. forduló

2024. február 10. 18:00, Szeged, József Attila Általános Iskola, 60 éző.

Vidux-Szegedi RSE‒MTK Budapest 3-1 (19, -19, -20, -23)

Játékvezetők: Takács Á., Ladányi B.

Vidux-Szegedi RSE: Kádár 3, Elissa 19, Hűse 9, Bálint 9, Kovács-Fiskus 17, Horváth 1. Csere: Nagy-Hegyesi, Kujundzic (liberó), Fürdök 3.

Vezetőedző: Milodanovic Andrea

MTK Budapest: Kollár 8, Jakab 18, Kardos 19, Mahler 2, Briga 4, Vámos. Csere: Divényi (liberó), Vigh 9, Réthelyi 2, Ajtony.

Vezetőedző: Bene Róbert

Bene Róbert: ‒ Ahhoz képest, hogy milyen helyzetbe vagyunk a sérüléshullámunk miatt, jó mérkőzést játszottunk, és csak minimális dolgokon múlt a siker. Mindenki, akit előző héten az utánpótlásból hoztunk fel megfelelő teljesítményt nyújtott, és akiktől kértem, hogy nagyobb felelősséget vállaljanak el is végezték a saját dolgukat. A különbséget a két csapat között csak a Szeged légiósa jelentette, aki jóval nagyobb rutinnal és ütőerővel rendelkezik, mint bárki a pályán. Szett végeken rendre szerencsésen jött ki a Szeged számára a forgás és a légiósuk mindig első sorban volt, ahol viszonylag könnyedén le tudta zárni a szetteket egymaga is.

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!