Atlétika
Krizsán Xénia
A rájátszás negyeddöntőjének első meccsén 3:0-ra kikaptunk a Vasas Óbuda otthonában.
Kiválóan kezdtük az összecsapást, ugyanis Anja Asonja ász nyitását követően 3:1-re vezettünk, ám 6:3-nál már a hazaiak örülhettek. A mieink apránként zárkóztak vissza, míg végül 12:12-nél megtörtént az egyenlítés. A folytatásban viszont nagy sorozatot produkált a Vasas Óbuda, ugyanis zsinórban hét pontot szereztek. Ez a lendület kitartott a szett végéig, amit 25:13-ra elveszítettünk.
A második felvonás eleje nem alakult jól számunkra, 11:6-nál Leiszt Máténak időt kellett kérni. A rövid szünet nem zökkentette ki a menetelő piros-kékeket, Fricova sánca után már tízpontos hátrányban voltunk. A szettet végül 25:14-re a vendéglátók nyerték.
A harmadik játszma az eddigiektől teljesen eltérően alakult, ugyanis nagyon megnehezítettük a Vasas Óbuda dolgát, nehezen engedtük, hogy lezárják a mérkőzést. Végig a nyomukban voltunk, a lányainkat minden dicséret megilleti, hogy nem hagyták magukat leszakítani. A végjátékba 21:20-as állással mentük bele, és ugyan elveszítettük a szettet, de a pályán mutatott küzdésre és játékra büszkék lehetünk.
A második összecsapásra pedig nem is kell sokat várni, ugyanis a negyeddöntő következő állomására Budaörsön kerül sor március 27-én, 20:00 órától.
Női Extraliga rájátszás, negyeddöntő első mérkőzés
2023. március 23. 19:00 Budapest, Vasas Folyondár Jobb Pálya, 113 néző.
Vasas Óbuda‒MTK Budapest 3:0 (-13, -14, -21)
Játékvezetők: Árpás K., Adler L.
Vasas Óbuda: Vezsenyi 12, Fábián, Papp 9, Fricova 10, Boyko 13, Abdulazimova 12. Csere: Szalai (libero), Bannister 1.
Vezetőedző: Ioannis Athanasopoulos
MTK Budapest: Asonja 13, Szabó 5, Berkó, Garai 6, Tatár 2, Costa 7. Csere: Divényi, Weidemann (libero).
Vezetőedző: Leiszt Máté
Leiszt Máté: ‒ Magabiztosan és jó ritmusban kezdtünk, de az első szett felénél elillant ez a jó teljesítmény, előjöttek az automatizmusok, amikkel nem voltunk sikeresek. A harmadik szettben visszataláltunk önmagunkhoz, a végén viszont a Vasas türelmesebb volt, amivel lezárta a meccset.