Atlétika
Szabó Beatrix

Röplabda: Weidemann Lili továbbra is nálunk fejlődhet

Publikálva: 2022.08.04 Frissítve: 2022.08.04 Röplabda

Az előző szezonban U21-ben és U19-ben is bajnokságot nyerő liberó is marad a klub kötelékében.

Szépen alakul a röplabdacsapatunk játékoskerete, napról napra több játékossal állapodik meg a szakvezetés, úgy érkezők, mint továbbra is nálunk játszó röplabdázókkal köttetnek szerződések. Ezúttal a tavalyi évben két utánpótlássikert elért liberónkkal, Weidemann Lilivel beszélgettünk az előző szezonról, illetve a jövőbeni céljairól.

‒ Tavalyi két bajnoki címet is ünnepelhettél, mekkora löketet adott számodra a későbbiekre nézve ez a két siker?

‒ A karrierem eddigi legnagyobb élménye volt, hogy egymás után, mind a két bajnokságot ‒ U21 és U19 ‒ sikerült megnyerni, úgy, hogy mind a két csapatban meghatározó játékosnak számítok. Nagyon pozitív visszaigazolást kaptam arról, hogy mennyit dolgoztam egész évben, ezért is vágok neki a következő szezonnak nagyon motiváltan.

‒ Ez nagyban befolyásolta, hogy továbbra is az MTK Budapest játékosa légy, ezen kívül milyen érvek szóltak a maradás mellett?

‒ Azért döntöttem a maradás mellett, mert az elmúlt évben rengeteget tanultam, sok pozitív élményt szereztem, és úgy érzem, itt minden adott a további fejlődésemhez. A szerződéshosszabbítás mellett szólt a sok játéklehetőség, amit itt kapok, és az, hogy az MTK Budapest nagy támogatást ad a tanulmányaim folytatásában.

‒ Milyen célokkal vágsz neki a következő évnek?

‒ Szeretném, ha sikeres, jó eredménnyel végződő szezont hagyhatnánk majd a hátunk mögött, valamint szeretnék mind mentálisan és technikailag sokat erősödni, és stabil pontjává válni a csapatnak.

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!