Atlétika
Magyari Zoltán

Röplabda: újra itt a lehetőség

Publikálva: 2022.05.06 Frissítve: 2022.05.06 Röplabda

Összesítésben 2-1-re vezetünk az Extraliga rájátszás hetedik pozíciójáért folyó párharcban.

Női röplabdázóink továbbra is a hetedik hely megszerzéséért küzdenek a DVTK ellen. Eddig három mérkőzés zajlott le, az első találkozó első szettjében ugyan megleptek minket ellenfeleink, és ők bitorolták el az etap győzelmét, ám a meccs végén mi örülhettünk hazai pályánkon. A második, idegenben játszott mérkőzésen könnyedén arattunk 3-0-s győzelmet. Azt hihette mindenki, hogy a harmadik összecsapáson pont került a történet végére, ám az élet más forgatókönyvet tartogatott számunkra.

Május 4-én ‒ hazai környezetben ‒ zajlott a harmadik találkozó, ahol a piros-fehérek hatalmas lendülettel kezdték a játékot, és az első győztes szettet követően végig magabiztosan röplabdázva szerezték meg a 3-0-s győzelmet. Ezzel biztossá vált, hogy nincs vége a két fél párharcainak, ugyanis biztosan sor kerül negyedik meccsre is, melyet május 7-én Miskolcon vív meg a két csapat. Összesítésben 2-1-re vezetjük a hetedik helyért folyó küzdelmet, vagyis mieink csupán egy nyert mérkőzésre vannak attól, hogy bebiztosítsák a következő idényre is a pozíciójukat az Extraliga mezőnyében. Leiszt Máté a következőképp nyilatkozott.

‒ Ugyanazt tudom elmondani, mint a harmadik mérkőzés után, győzni szeretnénk, és lezárni a párharcot idegenben.

Női Extraliga rájátszás 7. helyért, negyedik mérkőzés

2022. május 7. 18:00, Miskolc, Generali Arena

DVTK‒MTK Budapest

Játékvezetők: Varjasi M., Halász E. (Berényi E., Csizmarik Á.)

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!