Atlétika
Moravcsik Angéla
Leiszt Máté munkáját Bene Róbert segíti.
Bene Róbert éveken át a férfi röplabdabajnokságban szerepelt játékosként, ám most változás történik az életében. Robi Szolnokon kezdett röplabdázni, majd Kazincbarcikára igazolt, ahol bajnoki döntőt is játszhatott csapatával. A kazincbarcikai szezon után visszatért Szolnokra, ott Magyar Kupa győzelmet ünnepelhetett. Életéből a légióskodás sem maradt ki, a német első osztályban szerepelt, amikor pedig hazatért a MAFC együttesében játszott, utolsó aktív évét pedig Dágon töltötte. Jelentős rutin és tapasztalat áll újdonsült másedzőnk mögött, ami bizonyosan kiegészíti majd Leiszt Máté munkáját a lányokkal. Robi arról beszélt nekünk, hogy mi az, amivel leginkább tudja majd segíteni a csapatot, illetve, hogyan fogadták őt játékosaink.
‒ Miért döntöttél az edzősködés mellett?
‒ Mindig is vonzott ez az oldala a röplabdázásnak, játékos-pályafutásom során is többet foglalkoztam a részletekkel, hogy mi miért történik, illetve, hogy megtaláljam azokat az összefüggéseket, mélyektől gyorsabban tudok fejlődni, és a csapattársaimnak is segíthetek. Ezeket az ambícióimat, mint másodedző jobban kiélhetem, amiből remélem a játékosok sokat profitálhatnak majd.
‒ Teljesen magad mögött hagytad a röplabdát játékosként?
‒ Igen, nem játszom az edzősködés mellett, nem is férne bele olyan szinten, amit élvezni tudnék.
‒ Hogyan fogadtad az MTK Budapestnél kínálkozó lehetőséget?
‒ Természetesen nagyon örültem a megkeresésnek, amint szóba került ez a lehetőség, egyből első számú opcióként tekintettem rá.
‒ Mi az, amiben leginkább segíteni tudod majd a játékosokat?
‒ Mivel liberó pozícióban játszottam, ezért elsősorban szeretném, ha védekezésben és nyitásfogadásban nagy segítségükre tudnék lenni, emellett próbálom majd Mátéval egyetemben a profi gondolkodásmód felé terelni őket.
‒ Hogyan fogadtak a lányok, milyen az eddigi közös munka?
‒ Jól fogadtak, voltak, akikkel már utánpótlás-válogatottakban volt szerencsém együtt dolgozni, ami igaz a Mátéval való közös munkánkra is, szóval elég gördülékenyen tudtunk belekezdeni a munkába, amit nagyon élvezek is és remélem, hogy sikeres szezon előtt állunk. Hajrá MTK!