Tenisz
Babos Tímea

Röplabda: Tarr Hajni és Endrődi Hanna is tagja az U19-es válogatott keretének

Publikálva: 2023.05.26 Frissítve: 2023.05.25 Röplabda

Két játékosunkon kívül statisztikusunk, Pavetits Bálint a stábtagok között kapott helyet.

Az U19-es magyar leány röplabda-válogatott vezetőedzője, Kőnig Gábor megnevezte azon játékosokat, akikre számít a nyári, világbajnoki felkészülés során. A huszonöt fős listában két kék-fehér röplabdázónk, Tarr Hajnalka és Endrődi Hanna is helyet kapott.

A nemzeti együttesre hosszú nyár vár, hiszen az augusztus 1-11. között Szegeden sorra kerülő világbajnokságot több edzőtábor is megelőzi. Az összetartás első állomásán, Szigetszentmiklóson készül a gárda június 18. és július 6. között, rögtön ezután pedig a maribori MEVZA-tornán szerepel a csapat. Július 12-22. között újabb edzőtábor következik Budapesten, amit a július 23-29. tartó szlovéniai EYOF követ. A két lány mellett a stábtagok soraiban helyet kapott klubunk statisztikusa, Pavetits Bálint, aki így a válogatott munkáját is segíti a nyári időszakban. 

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!