Kézilabda
Fekete Bozsana
A helyosztó hétvégén minden meccsen győzelmet aratott csapatunk.
Magyar Liza U15-ös tanítványai a harmadosztályú megméretések végéhez érkeztek, ahol az 5-9. közötti helyosztókon vettek részt hazai pályán. Az első mérkőzést a Győr ellen 3:1-re abszolváltuk, majd a Székesfehérvár alakulata ellen 3:0-s sikert értünk el.
MTK Budapest fehér‒Győri DRC sárga 3:1 (9, -21, 13, 16)
MTK Budapest fehér‒ÉDRA-MÁV Előre Akadémia 3:0 (20, 19, 23)
Csapat tagjai: Lozovszky Eszter, Hamikus Virág, Barna Luca, Muszkás Lili, Buzder-Lantos Nóra, Gémesi Norma, Kamber Teodora, Szrebro Zoé, Szálka Dorottya, Csizmadia Petra, Verebély Lilla, Németh-Bedike Zoé, Nagy Alexandra Nina.
A lányok edzője, így értékelte a szezonban elért helyezést.
‒ Nagyon büszke vagyok a lányokra. Az ÉDRA nagy ellenfél volt a bajnokságban, mindig nagyon szoros mérkőzéseket játszottunk ellenük, látszott, hogy ők is nagyon sokat fejlődtek, mert szép játékot mutattak végig. Úgy érzem a gárdánk még sosem játszott ennyire csapatként. Megmutatták mit fejlődtek, és le a kalappal előttük, igazi csapatszellem volt a pályán és a pályán kívül is. Emellett emberileg is nagyon büszke vagyok rájuk, ahogy a szezon során sok játékost befogadtak és kezeltek. Úgy érzem jövőre csak előre tovább, és szebb eredmények jönnek!