Kézilabda
Mészáros-Mihálffy Adrienn

Röplabda: összesítésben 2-0-ra vezet az UTE (GALÉRIA)

Publikálva: 2023.04.12 Frissítve: 2023.04.12 Röplabda

Az idegenben elszenvedett 3:2-es vereséget követően hazai pályán sem sikerült legyőznünk a lila-fehéreket.

A találkozó ennél rosszabbul nem is kezdődhetett volna számunkra, ugyanis 4:0-s sorozatot produkáltak az újpestiek, amit azonnal Leiszt Máté időkérése követett. A kényszerpihenőt követően 7:5-re tudtunk felzárkózni, ám ennél közelebb nem engedtek minket a vendégek. 15:10-es hátrányban ismét nekünk kellett taktikai szünetet kérni, de ez sem állította meg a lila-fehéreket, a tavalyi szezonban még minket erősítő Boskó Ági ász nyitásával már 19:10-re vezettek. Tízpontos különbséggel, 25:15-re veszítettük el az első játszmát.

A várva várt feltámadás a második szett elején is csak pislákolt, a mérkőzésen először Szabó Lili eredményessége után vezettünk 9:8-ra. Ugyan rögtön egyenlítettek Horváth András leányai, de 15:12-nél mégis a vendégek trénerének kellett időt kérni, hiszen már 15:12 volt az előnyünk. Nem zökkentünk ki ennek ellenére sem, hiszen Anja Asonja pontot érő támadásával 19:14-re növeltük a fórt. Szabó Lili nyitásánál már hatpontos előnynek örülhettünk, ám Hiruela vezetésével a legrosszabbkor, 24:24-nél egyenlítettek az UTE játékosai. Pattanásig feszültek az idegek, 30:28-ig tartott az adok-kapok, de sajnos nem a mi sikerünkkel zárult az etap.

2:0-s hátrányból nézhettünk elébe a harmadik szettnek, amit lehengerlően kezdtünk, 10:5-ös vezetésre tettünk szert. Végig irányítottuk a játékot, és az uralmunk az álláson is meglátszott, közte kilencet is jegyezhettünk. Nem is volt kérdés, hogy ezt a szettet mi nyerjük, Berkó Lili ász nyitását követően 25:16-ra hoztuk is.

A negyedik felvonás eleje szorosan alakult, jelentős előnyre egyik fél sem tudott szert tenni. Sajnos a nagyobb arányú vezetést a lila-fehéreknek sikerült 18:12-nél. Leiszt Máté időkérése sem tudta megállítani a győzelemért robogó vendégeket, akik a szett megnyerésével 2-0-ra módosították a három nyert mérkőzésig tartó párharc állását.

Női Extraliga rájátszás, 5-8. helyért, második mérkőzés

2023. április 12. 19:45 Budaörs, Illyés-Aramis Sportcsarnok, 75 néző.

MTK Budapest‒UTE 1:3 (-15, -28, 16, -16)

Játékvezetők: Horváth M., Halász E.

MTK Budapest: Asonja 24, Szabó 8, Berkó 5, Garai 1, Tatár 10, Costa 7. Csere: Divényi (libero), Briga 2, Weidemann.

Vezetőedző: Leiszt Máté

UTE: Hiruela 19, Tarin 21, Boskó 2, Kilyénfalvi 13, Kindelan 14. Csere: Baksa, Dömsödi (libero), Ambrosio 4, Sziládi 1, Woock 1, Németh, Goodwin, Stojanovic. 

Vezetőedző: Horváth András

Leiszt Máté: ‒ A második játszma volt a kulcs ezen a mérkőzésen, rengeteg lehetőségünk volt megnyerni ezt a szettet, amit végül az UTE tudott lezárni. Összesítésben 2-0 az állás az Újpest javára, de a párharcnak még nincs vége, muszáj javítanunk a vasárnapi találkozón. 

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!