Atlétika
Kulunics Vince

Röplabda: negyedszerre is Békéscsaba

Publikálva: 2022.01.22 Frissítve: 2022.01.22 Röplabda

A szezonban eddig három alkalommal találkoztak röplabdázóink az éllovassal, ezeken a meccseken mindig az esélyesebbnek számító békéscsabaiak nyertek.

Január 22-én ─ szombaton ─ 18:30 órakor negyedszer csap össze női röplabdacsapatunk a Swietelsky-Békéscsaba együttesével. A Női Extraliga alapszakaszának 2021/22-es idényében velük kezdtük a bajnokságot, majd az MVM Magyar Kupában – oda-visszavágós mérkőzések során – kétszer is találkoztunk velünk. Most itt a negyedik esély, hogy megszorongassuk az eddig pontveszteség nélkül az első pozícióban álló gárdát.

A Békés megyei csapat honlapja két nagy visszatérőről számolt be, hiszen kisfia születése után az ötszörös magyar bajnok center, Bodnár Dorottya csatlakozott a kerethez, valamint a magyar válogatott feladó ─ békéscsabai nevelésű ─, Bagyinka Fanni is tagja már a csapatnak. A két új igazolás a 2022-es év MVM Magyar Kupa elődöntőjében már magára is ölthette a mezt, ám nem sikerült jól ez a mérkőzés az egylet számára, ugyanis – a Vasas Óbuda pályáján – 3-0-s vereséget szenvedtek, a döntőbe kerülés első felvonásán. Ezen a tétmérkőzésen kívül ellenfelünk sem játszott több éles találkozót a hosszú téli pihenő óta.

Kék-fehér lányaink vezetőedzője, Leiszt Máté beszélt arról, hogy tud-e még a két csapat valami újat mutatni a másiknak hétvégi mérkőzés során. 

─ Mindkét csapat igyekszik megújulni, sőt ellenfelünk játékoskeretében voltak változások is a játszott meccsek óta, hiszen több új játékossal bővült a gárda állománya. Biztosra veszem, hogy lesznek újdonságok a játékukban, de mi sem tétlenkedtünk a téli felkészülés során. Igyekeztünk pár új játékelemet beépíteni, bízom benne, hogy most meg tudjuk mutatni ezeket éles szituációban is, illetve arra is választ kapunk, hogy jó-e az az irány, amit elgondoltunk. Egyik csapat életében sem egy könnyű időszak ez, mi is megküzdöttünk sérülésekkel és betegségekkel, de ettől függetlenül egy jó mérkőzést szeretnénk játszani a békéscsabaiakkal.

Női Extraliga alapszakasz

MTK Budapest─Swietelsky-Békéscsaba

2022. január 22., szombat, 18:30 Illyés-Aramis Sportcsarnok

A mérkőzést a hunvolley.tv élőben közvetíti.

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!