Atlétika
Diósi-Moravcsik Angéla
A Vasas Óbuda gárdájával csapunk össze a három győzelemig tartó negyeddöntőben.
A mieink az Extraliga alapszakasz küzdelmeinek végére február 23-án Nyíregyházán tettek pontot. Leiszt Mátéék az alapszakaszban tíz pontot szereztek, amivel a tabella hetedik helyén végeztek. Az utolsó meccs óta eltelt hetekben a rájátszásra való felkészülésen volt a hangsúly, viszont most már megvan az is, hogy kire kell készülni az első fordulóban, illetve melyik napokon rendezik a párharcokat.
A rájátszás negyeddöntőjében a Vasas Óbuda lesz az ellenfelünk, amely a tabella élén zárt az alapszakaszban, illetve a hétvégén kupagyőzelmet is aratott. A negyeddöntős párharcok három győzelemig tartanak, az első ütközetre idegenben kerül sor számunkra. Az első összecsapás március 23-án 19:00 órától lesz a Vasas Óbuda Folyondár utcai sportcsarnokában, míg a következőre március 27-én 20:00 órától hazai pályán kerül sor. A harmadik megméretés pedig ismét a piros-kékek otthonában lesz március 30-án 19:00 órától.