Atlétika
Szabó Beatrix

Röplabda: harmadik alkalommal mérkőzünk meg a Gödöllővel

Publikálva: 2023.11.25 Frissítve: 2023.11.24 Röplabda

A két Magyar Kupa-meccs után ezúttal a bajnokságban találkozunk ellenfelünkkel.

Előző hétvégén az UTE U21 vendégeként nagyon rosszul kezdtük a meccset, szerencsére sikerült túllendülnünk a kezdeti nehézségeken és végül 3-2-re megnyertük a találkozót. Pontot veszítettünk a sereghajtónál, most vasárnap viszont még nehezebb dolgunk lesz, hiszen a Gödöllői RC lesz az ellenfelünk.

A gödöllőiek nem ismeretlenek számunkra, hiszen a Magyar Kupa nyolcaddöntőjében kétszer is megmérkőztünk velük, ahol mindkét alkalommal ők győzedelmeskedtek, és jutottak tovább a következő fordulóba. Ellenfelünk a bajnokságban is jól teljesít, hat kör alatt tizenöt pontot gyűjtött, négy győzelem és két vereség szerepel a neve mellett. Vasárnap a bajnokságban pedig rajtunk a sor, hogy megküzdjünk velük.

Bene Róbert: ‒ A héten minimális szerkezeti változtatást eszközöltünk, és új elemet vittünk a játékunkba, hogy a két Gödöllő elleni meccsen tapasztalt hullámvölgyekből könnyebben tudjunk kijönni. Ezek mellett ami fontos, hogy tiszta fejjel kell belemenni a mérkőzésbe és akkor lesz esély az eddiginél jobb eredmény elérésére.

Női NBI alapszakasz, 7. forduló

2023. november 26. 15:00, Budapest, Szent Gellért Sportcsarnok

MTK Budapest‒Gödöllői RC

Játékvezetők: Jámbor T., Szarka J.

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!